Újabb ingatlancsalás derült ki Érden. Az ügy feltételezett elkövetője ugyanaz az N. László, aki egy évvel ezelőtt eladta az egyik luxusingatlanát egy helyi vállalkozónak, majd nem volt hajlandó kiköltözni. Egy másik családot is átvert az említett férfi, tőlük 20 millió forintot vett fel, egy könnyűszerkezetes házra, azóta se pénz, se ház.

Körözték a családot

Szabó Károly, az új tulajdonos, szinte tehetetlen volt a szélhámossal szemben. Biztonsági őröket állított a ház elő, akikre N. László rátámadt, majd lelépett a házból. Őt és családját is körözte a rendőrség.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kábítószert találtak a házban

Az új tulajdonos, a hatóság segítségével bejutott az egy évvel ezelőtt megvásárolt házába, amelynek alagsorában egy hajléktalan lakott. Majd az is kiderült, hogy N. Lászlóék lopták az áramot, a házban pedig kábítószert luxuscikkeket és drága ékszereket találtak. Az értékeket a rendőrség lefoglalta.

 

20 milliót fizettek ki

A most kiderült ügy károsultja Kozma Márk és felesége, Erzsébet, akik közel 20 millió forintot fizettek ki N. Lászlónak egy könnyűszerkezetes készházért. A pár Zsámbékon vett telket, oda kellett volna csak átfuvarozni a szétszerelhető otthont Érdről. Hiába egyeztek meg azonban az eladóval, és fizették ki neki a vételárat (amihez hitelt is felvettek), a ház csak nem akart megérkezni. Aztán észrevették, hogy a házuk eltűnt az eladó hátsó kertjéből.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Se pénz, se ház

„A házunk szőrén-szálán eltűnt, nyom nélkül, mintha David Copperfield varázsolta volna el egy mágikus show-ban. Kérdeztük az eladót, mit tud erről, de nem válaszolt, a pénzünket pedig nem adta vissza, mi több, közölte, az sem hatja meg, ha az utcára kerülünk, ház nincs, pénz nincs, ennyi, bebuktuk. Még azzal sem próbálkozott, hogy őt is átverték vagy meglopták, simán az arcunkba nevetett” – mondta Blikknek Kozma Márk.

Bírósági ítélet

A házaspár csalás miatt feljelentést tett, és a bíróság is megállapította, hogy az eladónak vissza kell fizetnie a vételárat. A végrehajtónak viszont nincs könnyű dolga, mert N. László nevén nincs semmilyen ingóság és ingatlan.

Összezárnak a károsultak

A végrehajtónak jelezték Kozmáék az esetleges vagyonzárlatot, de foglalás eddig nem történt, mert az érdi luxusingatlan nem N. László bejelentett lakcíme volt. A Kozma család egyébként felvette a kapcsolatot Szabó Károllyal, aki melléjük is állt, ő is megerősítette a végrehajtónak, hogy N. László életvitelszerűen lakott abban az ingatlanban.

Több károsult is lehet

Amíg azonban nincs fejlemény az ügyben, a Kozma család albérletben kényszerül élni, miközben a volt-nincs házra felvett hitelt is törleszteniük kell. A Blikk információi szerint egyébként még legalább két vevőt átvert ugyanez az eladó, nagy valószínűleg ugyanezzel a könnyűszerkezetes házzal.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció