Január 12-én, 16:30 körül eltűnt otthonából Perjési Imréné, Besenyei Veronika. Az idős asszony Gyálról, a Mikes Kelemen utcából ment el, azóta családja semmit nem tud róla. Egész éjszaka a rendőrség és a kutató-mentők is keresték, sajnos eddig eredménytelenül. FRISSÍTÉS: kedd reggel, Kispesten találták meg az idős asszonyt
Demenciában szenved
Perjési Imréné, a család beszámolója szerint, demens, ezért térben és időben nehezen tájékozódik, zavart lehet. Rendszeresen gyógyszereket szed különféle betegségeire, pl. magas vérnyomásra. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Személyleírása
A 77 éves idős asszony kb. 165 cm magas, rövid, őszes/szőke haja van. Eltűnésekor fehér kötött sapkát és sötétkék kabátot, fekete csizmát és egy kis táskát viselt. Iratok és pénztárca valószínűleg nála vannak.
Korábbi kötődések
Az asszony 30 évvel ezelőtt Budapesten, a 13. kerületben lakott, még korábban pedig Nyíregyháza környékén. Ha bárki felismeri, vagy látni véli, haladéktalanul jelezze az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk, Index vagy az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
- Perjési Timi (unoka): +36 30 430 0131
- Perjési József (fia): +36 30 424 6585
- Dabasi Rendőrkapitányság: +36 29 360 107
Egész éjjel keresték
Kedd reggel azt írták, hogy a kutató mentőegységek továbbra is keresik a Gyálon eltűnt idős hölgyet, versenyt futnak az idővel egy életért, -12 C° hideg van a hölgy lassan 7 órája bolyong kint a dermesztó hidegben, vélhetően egyre fáradtabb, minden megosztás és segítség életmentő lehet!
Perjési Imréné

Idős embert mentettek a Bükkben
A rendőrök és a mentősök hoztak le a hegyről egy 59 éves férfit, aki kint éjszakázott a Bükkben. A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrség tájékoztatása szerint a férfi délután indult túrázni a Bükkbe, de elesett a Molnár-sziklánál, és erősen beütötte a derekát.
Nem tudott telefonálni
“Nem tudott felállni, próbált segítséget hívni, de pánikba esett. Egyrészről pont most váltott telefont és a nyomógombos készülék után az érintőképernyős kifogott rajta, és a 112 ingyenesen hívható segélyszám helyett a 116-ot hívta. Éjszaka a szabadban. Télen” – közölte a rendőrség. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: keresés Gyálon – Forrás: Facebook/Kárpát 4×4 Kutató-Mentő Egyesület

