A brutális bűncselekmény óta először találkozott megvakítójával a kemecsei édesanya. Lakatos Gabriella szóra sem méltatta a bűnözőt.
Online vett részt eddig
A Nyíregyházi Törvényszéken találkozott először személyesen megvakítójával a volt párja által mindkét szemétől megfosztott édesanya. Gy Attila eddig csak távmeghallgatás formájában vett részt a tárgyalásokon, de ezúttal bilincse verve a bíróságra vitték. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Közel voltak egymáshoz
Volt pillanat, amikor a folyosón csupán másfél méter választotta el Gabriellát az agresszív férfitől. Egyetlen szót sem szóltak egymáshoz, pedig adott volt a lehetőség, hogy Attila bocsánatot kérjen a fiatal nőtől.
„Gabi nagyon erős”
„A húgom példamutatóan viselkedett, büszke is vagyok rá. Én rosszul lettem, de Gabi hihetetlen erővel kezelte a szituációt. Azt sugdosta a fülembe, hogy erre a találkozásra készítettem fel a tavaly februári megtámadása óta. Úgy tűnik, végre kezd a lelke begyógyulni” – értékelte Gabriella viselkedését a testvére, Lakatos Róbert.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Indulatos családtagok
A bíróság folyosóján elszabadultak az indulatok. A fiatal nő édesanyja nem bírta magában tartani a férfiről alkotott véleményét, ám a lánya nyugalomra intette. A tárgyaláson Attilát és Gabriellát mindössze hat széknyire kapott egymástól helyet úgy, hogy a vádlott az első, a sértett a második sorba került.
Nem fordult felé
Az agresszor így háttal volt az egykori barátnőjének, és egyszer sem fordult felé. A tanácshoz is csupán néhány mondatot intézett: egy alkalommal kérte, hogy konzultálhasson a védőjével, aztán pedig megjegyezte, hogy a bíróságra beküldött néhány írásbeli észrevetélt. Ezeket egyébként hamarosan Lakatos Gabriella ügyvédjének rendelkezésére bocsátják.
Aljas indok
Balogh Róbert, Gabriella jogi képviselője a Borsnak elmondta: a másodfokú bírói tanács észlelte, hogy a vádpontok közül a súlyos testi sértés, illetve a személyi szabadság megsértése kapcsán is felmerülhet az aljas indok, mint minősítő körülmény.
A tanúk ugyanazt mondták, mint a nyomozáskor
Ahogy korábban írtunk róla, nagyon fontos az ügy kapcsán, hogy ki, mikor és hol tartózkodott az eset megtörténtekor. A vádlott és a sértett ugyanis egymástól eltérő dolgokat állítanak. Sikerült időrendi sorrendben rekonstruálni, mi történhetett a tanúk vallomása alapján.
Sötétben történt
A támadó február 5-én este 20:00 után tíz vagy tizenöt perccel követte el tettét, ami tehát bőven napnyugta után, sötétben történt. A tanúk elmondták, hogy az utca végén, a tűzcsap és a betonkerítés között lehetett Gabriella.
Rendkívül súlyos tétje van a tárgyalásnak
Az ügyész minősített emberölés kísérletével vádolja Attilát. Ha beigazolódik ez, akkor a rácsok mögött kell leélnie az életét a kemecsei szemkinyomónak. Ezzel szemben a férfi tagadja, hogy az lett volna a szándéka, hogy végezzen volt élettársával.
Gabriella nem bocsátott meg
Attila a keddi tárgyaláson bocsánatot kért Gabriellától, a nő azonban nem fogadta ezt el. Azt mondta, hogy “egy gyilkosnak nem bocsát meg”. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Lakatos Gabriella – Forrás: RTL