Vélhetően leállt a meghajtása annak a motorcsónaknak, amely Csepelnél két uszály közé szorult. Amikor a szülők rájöttek, hogy nagy a baj, hívták a vízimeitőket és a kutatómentőket, akik azonnal akcióba lendültek. A mentésről készült videót a cikkünk alján lehet megnézni.
Uszályok közé szorult
Pénteken a délutáni órákban a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság riasztotta a Dunán állomásozó kutató-mentő hajónkat egy nem mindennapi eseményhez. A bejelentés alapján a Duna csepeli szakaszán egy motorcsónak 2 felnőtt és 3 gyermek utassal a fedélzetén műszaki hiba miatt a part mellett veszteglő, horgonyon várakozó két uszály közé keresztbe fordulva beszorult.
A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.
Gyorsan érkezett a segítség
A vízirendészet, mint elsődelges beavatkozó mentőegység perceken belül a helyszínre érkezett és velük párhuzamosan elindult a mentési lánc is, hiszen a katasztrófavédelem tűzoltó hajója és búvárszolgálata is megkezdte a vonulást a helyszínre és a kutatómentőket is riasztották.
Speciális mentőmellény
A helyszínen a vízirendészet koordinációja mellett végül a katasztrófavédelem egységeivel közösen először az utasok mentését hajtották az árvízi mentéseknél rendszeresített speciális mentőmellény és kötélbiztosítás segítségével.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Senkinek sem lett baja
A sikeres mentést követően a kisgéphajó kiszabadítását és kivontatását végezték el a kutató-mentő hajókkal, amit az anyakikötőjében adtak át a tulajdonosnak ahova a vízirendészet hajójával a kimentett emberek is vissza lettek szállítva – írják a Peet Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat közösségi oldalán.
Bajbajutott hajó
A motorcsónak mentése kihívás volt, hiszen a beszorult hajó fölé navigálva kellett egy kötelet a sodrással beengedni a bajbajutott hajóig, majd azt a rögzítés után orránál fogva motorerővel egy jó pillanatban az uszályok közül kiforgatni. Az eset során személyi sérülés és anyagi kár sem keletkezett. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.
Itt a videó a mentésről
Kiemelt kép: részlet a fenti videóból