Úgy tervezték, hogy az immár 4 gyermekes család a nagyszülők segítségével, Gergő megszületése után nyaralni megy a Balatonra. Ehelyett a nagyszülők és az özvegy most a családanya, Vanda temetésére készül. Abból a pénzből tudják eltemetni szerettüket, amit a nyaralásra szántak, de az sem lesz elég. Gyömrőn gyűjtést indítottak a család megsegítésére.

Felfoghatatlan

Felfoghatatlan az a tragédia, ami a Bács-Kiskun vármegyei családdal történt. A mindössze 28 éves édesanya, Vanda alig két hete adott életet negyedik gyermekének, Gergőnek. A fiatal anyuka pár nappal azután lett rosszul, hogy hazaengedték a kórházból. Nem sokkal később kiderült, hogy azonnal műtétre van szüksége, be is vitték a kórházba, azonban onnan már nem tért haza négy gyermekéhez. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Trombózist kapott

Kiderült, hogy Vanda trombózist kapott, az okozta a halálát, amit a család azóta sem tud feldolgozni. A gyászoló özvegy, a 30 éves András már egyedül neveli a 7 éves Adélt, a 4 éves Martint, a 3 éves Rebekát és a csupán kéthetes Gergőt. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Az özvegy szerint többen is hibáztak

A férfi szeretné, ha a történetüket minél többen megismernék, mert szerinte így talán nagyobb esély van rá, hogy megtalálják, ki a felelős szerelme haláláért. Szerinte ugyanis többen is hibáztak. A férfi elmondta, felesége rosszulléte után két óra telt el a között, hogy a dunavecsei ügyeletre megérkeztek, majd, hogy Vanda bekerült a kecskeméti műtőbe, azonban még ekkor sem aggódtak.

„Még el sem köszöntünk egymástól”

„Vanda magánál volt. Tudtuk, hogy nagy a baj, szívinfarktusra gyanakodtak, de úgy voltunk vele, 28 éves, fiatal, egészséges nő, az operáció után fel fog épülni. Még el sem köszöntünk egymástól, legutoljára arról beszélgettünk, hol a papucsa. Aztán egy órával a műtét kezdete után kijött az orvos és közölte, hogy nincs többet. Így a Németországban élő szüleit nem azzal hívtam fel, hogy mit fogtam aznap este, hanem hogy meghalt a lányuk” – mesélte a szívszorító történetet a férfi a Bors hasábjain.

A nagyszülők segítenek

A nagyszülők azonnal Magyarországra siettek, a következő két hétben ők segítenek az özvegyen maradt Andrásnak. Bár a gyerekeknek még kicsik, értik a helyzetet.

„Anya már nincs, de apa van”

„A minap azt hallottam, hogy a 3 éves kislányom azzal nyugtatgatja újszülött kisfiamat: anya már nincs, de apa van. Minden nap keresik a legszebb csillagot, Martin pedig kiabált is az édesanyjának, hogy jöjjön haza” – mondta a férfi.

„Már csak élni kellett volna gondtalanul”

„Azért dolgoztunk évekig Németországban, hogy otthont teremtsünk magunknak. Ez volt a mindenünk. Hét évig építettük ezt a házat, majd megszületett a négy gyermekünk. Mindegyiküket akartuk, most vált teljessé minden. Már csak élni kellett volna gondtalanul, de most csak ürességet érzek” – fogalmazott az özvegy.

Vanda tragikus hirtelenséggel halt meg

Egyszerre ment a születési és a halotti bizonyítványért

„Elértünk mindent, amire vágytunk, és aztán itt maradtam nélküle. Egyszerre mentem a hivatalba egy születési és egy halotti bizonyítványért, a feleségemet pedig a legnagyobb lányunk névnapján hamvasztották el” – fűzte hozzá az elkeseredett férfi a Délmagyarnak. 

Gyűjtés Gyömrőn

Az egyik gyömrői Facebook-csoportban gyűjtést indítottak a család számára. A kezdeményezők személyesen viszik majd el az adományokat Tassra. „Gyermekek: nagyobb kislány 7 éves, 128-as a mérete, 30-as a lába. Kisfiú: 4éves, 116-os a mérete, 28-as a lába. Kislány: 3 éves, 110-es a mérete, 25-ös a lába. Kisbaba: fiúruha 68-tól felfelé, pelenka 2-3-tól” – írták a bejegyzésben. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: az elhunyt édesanya. Fotó: Facebook.