Tagadja bűnösségét és mai napig nem kért bocsánatot A. Tibor attól a 7 éves gyermektől, akit még nyáron, a Szolnoki Kalandparkban felrúgott. A kisfiú, a bántalmazás után percekig a földön feküdt, a férfi pedig nem segített neki. Az édesanya később elmondta, hogy a bántalmazás után fiát másfél liter hideg vízzel locsolta le a karate edző. 

Bocsánatkérést ígért 

Az eset után a karateedző azt mondta, hogy megbánta, amit tett a kis Rolival, soha többet nem foglalkozik gyerekkel és személyesen szeretne bocsánatot kérni a családtól és a kisfiútól is. A. Tibor azóta sem kereste a családot, a bocsánatkérdésre pedig nem került sor. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Gyanúsított lett 

A Szolnoki Rendőrkapitányság július 29-én kiskorú veszélyeztetésével gyanúsította meg azt a karate edzőt, Az igazságügyi orvosszakértői vélemény elkészültét követően azonban újabb gyanúsítást közöltek a férfivel: a már korábban közölt kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetése mellett súlyos testi sértés bűntett kísérletével is meggyanúsították. A rendőrség augusztus közepén lezárta a nyomozást, és vádemelési javaslattal továbbította az ügyészség felé.

 

Mindent tagad

Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője néhány nappal ezelőtt a 24.hu megkeresésére azt mondta: a gyanúsított nem ismerte el a bűnösségét a folytatólagos kihallgatása során. Tagadta, hogy bármilyen – akár pszichikai, akár fizikai – sérelem okozására kiterjedt volna a szándéka – mondta az ügyész.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Csalódott az anyuka 

“Csalódtam benne. Egy kicsit próbáltam abban hinni, hogy ő a lelke mélyén egy igaz ember, de nem. Most már nem hiszek benne” – ezt mondta az RTL Híradónak a bántalmazott gyerek édesanyja. Az asszony azzal magyarázta a dühét és a csalódottságát, hogy a férfi tagadta a bűnösségét a gyanúsítotti kihallgatása során.

Fejre esett

A karateedző július 11-én úgy felrúgta a kisfiút a kalandparkban, hogy az a levegőben megpördülve a fejére esett. A férfi azért bántalmazta a gyereket, mert nem akart felmenni a kalandpark mászó részére. Az 56 éves karateedző július 17-én az egyesülete honlapján közzétett közleményében kért bocsánatot a történtek miatt.

Ezt írta közleményében

“Mindent megteszek, hogy az igazságszolgáltatás munkáját támogassam, és csak remélni tudom, hogy nem okoztam lelki sérülést a kisfiúnak, akitől a helyszínen bocsánatot kértem, és minden tettemmel igyekeztem jóvá tenni a jóvátehetetlent. Ezúton kérek bocsánatot a szülőktől is, melyet nem remélek” – fogalmazott akkor a férfi. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: részlet a térfigyelő kamera felvételéből