Emberkereskedelem és kényszermunka, valamint életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt állítja bíróság elé a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség azt a férfit , aki prostitúcióra kényszerített, majd félholtra vert egy 17 éves lányt Karcagon. 

Közösen drogoztak

A 26 éves férfi tavaly áprilisban Karcagon ismerkedett meg a rendezetlen családi körülmények között élő lánnyal. Közös kábítószer-fogyasztás után a férfi arra akarta rávenni a lányt, hogy a 4-es főúton árulja testét, amit a lány visszautasított. Ekkor a férfi többször pofon vágta és további bántalmazással fenyegette meg. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Az élettársát is be akarta szervezni

Ezután a lány két napig mégis pénzért elégített ki férfiakat, az ebből származó bevételt pedig átadta a férfinak. Később a férfi a volt élettársát és a lányt is arra akarta rávenni, hogy Németországba menjenek vele, és ott végezzen ugyanilyen munkát. Ezt a lehetőség mindketten visszautasították. 

 

Megverte és baltával fenyegette

A férfi 2023. április 27-éről 28-ára virradó éjszaka a lányt órákon keresztül, fején és testén ököllel ütötte, majd miután a földre esett, rugdosta. Egy baltát is magához vett, majd azzal fenyegette a lányt, hogy levágja a lábát, illetve az ujjait. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Vízzel locsolta

A férfi többször vízzel locsolta az eszméletét vesztő lányt, hogy magához térjen, majd folytatta a bántalmazást. A kiskorú sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett. A rendőrséget a vádlott volt élettársa értesítette. 

12 évet kértek rá 

Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője közölte, hogy 12 év fegyházbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást kértek a letartóztatásban lévő férfire előkészítő ülésen történő beismerés esetére. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció