A Kiskunhalasi Járási Ügyészség kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt egy kiskunhalasi férfival szemben, aki a hangos zenehallgatása miatt kialakult szóváltásukat követően a kislányukat karjában tartó feleségét úgy megütötte, hogy a nő a gyerekkel együtt elesett.
Inni kezdett
A vádirat szerint a helybéli férfi 2018 óta élettársi kapcsolatban, majd 2021-től házasságban élt a nővel, akitől egy lánya született. Házasságuk azonban – a vádlott italozó életmódja miatt – 2022 tavaszától megromlott. A férfi sokszor volt agresszív, többször bántalmazással is megfenyegette a feleségét. A Kekvillogo.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.
Összevesztek
2022 decemberében – a férfi ittassága miatt kialakult – két szóváltásuk is tettlegességig fajult. A férfi először a vita hevében egy kést vágott az asztalba, második alkalommal pedig az őt csitítani próbáló feleségét fojtogatta.
Hangos volt a zene
2023. január 3. napján, este a sértett többször is megkérte ittas férjét, hogy halkítsa le a zenét, mert attól sem a 3 éves gyermekük, sem a szomszédok nem tudnak aludni.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Felháborodott
A férfi a kérésen annyira felháborodott, hogy felszólította nejét, távozzon a lakásból. Mivel a férfi a késő esti órákban továbbra sem halkította le a zenét, a sértett gyermekével együtt végül elhagyta a lakást.
Ordítozott, fenyegetőzött
Miután azonban a sértett kezében a gyermekük elaludt, a nő visszament vele az ingatlanba, ahol a vádlott továbbra is ordítozott és fenyegetőzött vele.
Felpofozta
A nő ekkor a gyermekkel a kezében ismét elhagyta a lakást, azonban a férfi utána ment és a lépcsőházban két alkalommal is nagy erővel felpofozta a nőt. A második ütés olyan erejű volt, hogy attól a nő a kezében lévő gyerekkel együtt a földre esett.
Börtönbe mehet
A sértett a bántalmazások következtében 8 napon belül gyógyuló hámsérüléseket szenvedett. Az ügyészség a férfit kapcsolati erőszak bűntettével vádolja és ezért vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A férfi bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni. A Kekvillogo.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.
Ez is érdekelhet:
Kiemelt kép: Illusztráció