Váratlanul rosszul lett és összeesett egy vendég péntek délután a csepeli McDonald’s-ban. Egy fiatal nő, aki kislányával szintén az étteremben tartózkodott, kezdte meg az idős férfi újraélesztését.
Rosszul lett egy vendég
Pénteken délután rosszul lett egy idős férfi a csepeli McDonald’s-ban. Az édesanya elmondása szerint, amikor észrevette a férfi rosszullétét, nem habozott, azonnal megkezdte az újraélesztést. A gyors és szakszerű beavatkozásának köszönhetően sikerült stabilizálni a férfi állapotát, és a mentők kiérkezéséig életben tartani őt. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Segített a vendég
“Épp a kislányommal voltunk ott amikor észrevettem hogy az idős úr belebóbiskol az ételébe. Kértem az ott dolgozókat, hogy figyelgessék nehogy baj legyen. Kivittem a rendelésemet a kislányomhoz amikor láttam, hogy az idős úr rosszabbul lett. Akkor már próbálták felállítani, hogy visszaültessék a székre. Mondtam a lányomnak, hogy ne ijedjen meg, de anya odamegy segíteni” – idézte fel az eseményeket a csepel.info-nak az életmentő nő.
Nem volt pulzusa
„Megkértem az ott dolgozó fiatal urat, hogy ne emeljük fel, hanem fektessük le a földre. Felmértem az állapotát. Se pulzus, se légzése nem volt már”.
Érdemes tudnod
A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk és a nagy országos hírportálok. A Facebookon már 364 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy nálunk nagyon hatékonyak a hirdetések. Több ezren választották már a Kékvillogó Partnerprogramban a fizetett cikkeket. Az árainkat ide kattintva éred el. Pörgesd fel te is a bizniszed, klikk ide!
Megkezdte az újraélesztést
“A diszpécsernek mondtam, hogy megkezdem az újraélesztést. Kérdezte, hogy értek hozzá? Tudom hogy kell? Igen. És mire kiértek a mentősök, addigra volt keringése az idős úrnak . Mindenki segített, profin kezelték a helyzetet!” – mesélte az anyuka.
A kislány végignézte az újraélesztést
Az eseményt az édesanya kislánya is végignézte. Az időben megkezdett mellkasi nyomások sikeresek voltak, a mentők kiérkezéséig ismét volt keringése az idős férfinak. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: mentő a csepeli McDonald’s előtt – Forrás: Reddit

