Egyenruhások kíséretében ment át a rendőrségi fogdából a börtön bejáratához L. Csaba, akit a pénteki brutális emberöléssel gyanúsítanak. A férfi 30 napra már biztosan rács mögé kerül, további sorsáról a későbbi tárgyalásokon döntenek majd a bírák.
Ahogy a KÉKFÉNY.COM is írt róla, Csaba élettársát, Nórát holtan találták meg dombrádi otthonuk udvarán, miután a férfi halálra verte a nőt. A bestiális gyilkosság után a férfi felszívódott, ám többen úgy sejtették, hogy nem hagyta el a települést.
Vasárnap, a férfi elfogása napján egyik hozzátartozója már néhány órával a rendőrségi akció előtt arról beszélt: ő maga is tudta, hogy hol rejtőzködik Csaba, aki végül az anyja házából, az ágyneműtartóból került elő.
A nyíregyházi törvényszék közleménye szerint L. Csaba azért ölte meg a lányt, mert Nórának már új szerelme volt. Sajtóhírek szerint a lány gyermeket várt.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nóra rokonai teljesen magukba roskadtak: nem tudják elhinni, hogy szerettük nincs többé. „Csak akkora fájdalmat kívánok Csabi édesanyjának, amekkorát nekem kell kibírnom. Nem többet!” – mondta zaklatottan Éva, az elhunyt fiatal édesanyja, aki alig egy évvel ezelőtt temette el agyvérzésben elhunyt fiát.
A szegényes körülmények között élő családtagok a tragédia napján Nóra kislányának harmadik születésnapját ünnepelték, s már éppen pakolni kezdtek, amikor a rendőrség bekopogtatott hozzájuk a rossz hírrel – írja a Blikk.
Voltunk a helyszínen, de nem engedtek oda a lányom testéhez a nyomozók – sóhajtott a szülő, hozzátéve: fogalma sincs, miből fogja eltemettetni Nórát, akit a gyilkosság előtt három héttel látott utoljára. Akkor is, mint már oly sokszor korábban, ígérte: nem megy vissza Csabihoz. Kérdeztük tőle, hogy lányom, ez kell neked? Ha megöl is szeretni fogod?! – csuklott el az asszony hangja, aki elárulta: olyan is volt, hogy lányának mindkét alkarja össze volt vagdosva, de az is megtörtént, hogy a férfi Nóra kezét és lábát is eltörte őrjöngő dühében.
A KÉKFÉNY.COM összes cikkét a dombrádi gyilkosságról ide kattintva tudod elérni.
Kiemelt kép: L. Csaba – Forrás: police.hu