Egy 23 éves férfi végzett egyik rokonával Budapesten, a rendőrök csak most fejezték be a nyomozást.

A hatóságokat egy férfi riasztotta 2019 júliusában, hogy holtan találta 33 éves unokanővérét Budapesten, a 18. kerületben.

A kiérkezés után a rendőrség megállapította, hogy az addigra letakart nő halálát idegenkezűség okozta, a fejét többször megütötték egy kalapáccsal és egy gereblyenyéllel.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A kihallgatások során került képbe a férfi, aki előző este járt is a nőnél. A rendőrök másfél órán belül a lakása előtt elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított férfit, akit előállítottak és őrizetbe vettek

A 23 éves budapesti L. László elismerte a bűncselekmény elkövetését, és azt is elmondta a rendőröknek, hogy azért ment el előző este a nagynénjéhez, hogy megölje egy korábbi családi vita miatt.

A jelenleg is letartóztatásban lévő gyanúsított ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztály nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat vádemelési javaslattal adták át a főügyészségnek.

Kiemelt kép: illusztráció