Egy anya és 15 éves fia halt meg abban a balesetben, amelyik szombat délelőtt történt Kiszombor határában. Egy kanyarban kisodródott a nő autója és frontálisan összeütközött a vele szemből érkezővel. Az autóban ült a nő másik gyereke is, de ő túlélte az ütközést. 

Frontálisan ütköztek

A román határ felől haladt a Citroen, amikor eddig ismeretlen okból egy kanyarban áttért a másik sávba, ahol frontálisan ütközött a szemből érkező Chevrolet-val. A nagy erejű ütközéstől mindkét kocsi megpördült és az út közepén állt meg. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Négy embert vittek kórházba

A balesetet okozó autóban egy 15 éves fiú és egy anyuka vesztette életét, míg a velük utazó másik gyermek túlélte az ütközést. Ő, valamint a vétlen gépkocsiban lévő három személy sérült meg, a mentők mind a négyüket kórházba szállították.

 

Folyik a mentés

Forrás: MTI/Donka Ferenc

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A tűzoltók szabadították ki a sérülteket 

Az egyik járműbe ketten beszorultak, őket a makói tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki, majd a kocsikat áramtalanították. A két autóban egy-egy kistestű kutya is ült, ők sérülés nélkül megúszták a balesetet, és a Szeged melletti állatvédők vitték őket biztonságos helyre. A helyszínelés és a mentés idejére, több órára teljesen lezárták az érintett útszakaszt. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: MTi/Donka Ferenc