Amint arról beszámoltunk, a rendőröket kedd délután értesítették arról, hogy Marcali mellett, a csömendi családi háznál holtan találták az ott lakó asszonyt. A rendelkezésre álló adatok alapján a 45 éves nőt olyan súlyosan bántalmaztak, hogy a helyszínen életét vesztette. A tettes a férje lehetett, aki az udvaron verte agyon az asszonyt, majd megszökött. 

20 éve élnek együtt

Az áldozat és a férje több mint 20 éve alkottak egy párt, tavaly pedig össze is házasodtak. Azonban a veszekedések a rokonok elmondása alapján nem voltak ritkák. Ők a családi szál miatt jobban beleláttak a pár életébe, így tudták jól, hogy a férfi többször kezet emelt feleségére. Néhány hónappal ezelőtt eljárás is indult a férj ellen, amikor is a látleletet vevő orvos hivatalból tett feljelentést ellene. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Megszólalt a rokon 

“Akkor már le kellett volna ezt az embert csukni! Egy hirtelen haragú, agresszív hülye volt, ha ivott: kiabált, veszekedett. De ha nem ivott, nem volt vele semmi gond. A négy fal között volt agresszív, azt szokták mondani, hogy lakva ismeri meg az ember a másikat. Mindig azt tudja, aki él azzal a személlyel, kívülállóként, aki látja, azt mondja ez egy jó gyerek, és ennyit. Aztán mégse” – mondta el az áldozat nagybátyja a sonline.hu-nak. 

Hirdetés

Az udvaron támadt rá

A tragédia napján is veszekedett a pár. A helyiek szerint a férfi aznap már reggel óta ivott és dübörögött a házban a zene. A nő délelőtt még ebédet készített az anyjával. Miután a nő anyja hazament, lánya felhívta és azt mondta, hogy lepihen egy kicsit az egyik melléképületben. Miközben kisétált a házból, a férfi rátámadt és megölte. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Sírva ült egy fatuskón

A gyilkos felhívta a saját anyját, elmondta, hogy mi történt, majd értesítette a mentősöket, sőt, a rendőröket is magára hívta. Azonban mire a zsaruk a helyszínre értek, elmenekült a helyszínről. Hajtóvadászat indult ellene, de nem a járőrök, hanem két biciklis látta meg az elkövetőt, amint egy közeli erdészháznál sírva, magába roskadva ücsörgött egy tuskón.  Azt is beszélték a faluban, hogy egy baseball ütő és egy üveg sör volt a kezében. A rendőrök elfogták és előállították. A házban órákig tartott a helyszínelés, a család két rottweilerét állatbefogók vitték el. 

A férfi elfogása

Forrás: police.hu

Biztonsági őrként dolgozik 

Az egyik szomszéd azt mondta, a férfi Marcali egyik hipermarketében biztonsági őrként dolgozik. A helyiek szerint P. Csaba hirtelen haragú ember,  de bántani senkit nem bántott, sőt, olykor meghívta a falubeli ismerőseit egy italra. Van, aki szerint depressziós volt a gyilkos, akinek nehéz gyerekkora lehetett- az apja korán elhagyta a családot. A gyilkosság áldozata idősgondozóként dolgozott, mindenki jó emberként hivatkozott rá a faluban. Most két felnőtt lánya, és unokái gyászolják. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: hajtóvadászat a férfi ellen – Forrás: police.hu