Az egyik budapesti szórakozóhelyen szerda éjjel brutálisan megverték a korábban több élvonalbeli klubnál is futballozó Busai Attilát. Az esetet a rendőrség is megerősítette.

Brutálisan megvertek egy focisták szerda éjjel egy fővárosi szórakozóhelyen.  

„Minden szinte pillanatok alatt történt, nem láttuk pontosan, ki kezdeményezte az ökölharcot, de nagyon megijedtünk” – mondta egy szemtanú a Blikknek.

Azt a szemtanú sem tudta megmondani, vajon mi előzte meg a konfliktust, mi miatt robbanhatott ki a verekedés, de nyilvánvaló volt, hogy az ökölcsatát a focista veszítette el… Rögtön világos volt, hogy nagyon komoly baja esett, a Blikknek nyilatkozó férfi szerint az egyik szeme ijesztően feldagadt, olyannyira, hogy szinte nem is látszott, de Busai Attila egész arca borzalmasan nézett ki.

A történtek kapcsán persze a lap megkereste a rendőrséget is, akik az alábbi közleményt küldték.

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság 9. kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettesek ellen, mert a rendelkezésre álló adatok szerint 2020. augusztus 5-én 21 órakor egy 9. kerületi szórakoztatócentrumban egyelőre ismeretlen tettesek bántalmaztak egy férfit, aki nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett”.

<

Busai Attila pályafutása

A labdarúgó profi pályafutását az MTK Budapest csapatában kezdte el, 2006-ban. 2010 februárjában a svájci másodosztályban szereplő FC Wil-hez szerződött. Két évre rá került a Fradihoz.

<

2019-ben az akkor másodosztályban szereplő Nyíregyháza Spartacus játékosa lett.

<

2006-ban tagja volt az U17-es Európa-bajnokságon szereplő csapatnak. Két évvel később a csehországi U19-es Európa-bajnokságon is részt vehetett a bronzérmet szerző magyar csapat színeiben.

<

Kiemelt kép: illusztráció