Tompa Eszter gyilkosa senkinek sem beszélt arról, hogy mobilozás közben véletlenül elütött, majd a lebukástól való félelmében megfojtott egy fiatal lányt. Egy banális kutyalopási ügy okozta végül a vesztét, és ha nem ilyen drágák azok a kölykök, talán még ma sem tudnánk, ki ölte meg a fiatal lányt.

Női holttest a töltésen

2003. szeptember 22-én bejelentették a Győri Rendőrkapitányságon, hogy a Sashegy-pusztára vezető úton egy fiatal nőt egy ismeretlen férfi erőszakkal betuszkolt az autójába, majd elhajtott vele. A bejelentő szerint a fiatal nő a pincérként dolgozó, 22 éves Tompa Eszter volt. Másnap reggel a Mosoni-Duna árterének töltésén, nyakán egy fehér kötöző zsineggel megtalálták a nő holttestét. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Éppen a mamának vitt ebédet

A pincérnő sérülései arra utaltak, hogy brutálisan bántalmazták. Kiderült, hogy Eszter éppen a nagymamájához biciklizett az ebéddel, amikor az ismeretlen betuszkolta az autójába, majd a holttestet elszállította oda, ahol másnap megtalálták.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Kinek a vére volt a nadrágján?

A manapság egyre több, évtizedek óta felderítetlen gyilkossági ügyet megoldó DNS-azonosítás akkoriban még gyerekcipőben járt hazánkban. A bűnügyi helyszínelők leleményességének volt köszönhető, hogy a közeli gyógyszertárban vásárolt sóoldattal és steril gézzel vettek mintát a holttestről. Tompa Eszter nadrágján ezen kívül egy ismeretlen személy vérét találták meg, ami későbbi DNS minták összehasonlítására is alkalmas volt.

Visszalopta a kutyáit

Hiába volt azonban szemtanú, hiába voltak gyanúsítottak és verziók arra vonatkozóan, hogy mi történhetett, a gyilkos kiléte 2017-ig ismeretlen volt. A 36 éves gönyűi S. Attila ekkor egy banális ügy miatt bukott le. Az akkor már családos férfi értékes kölyökkutyákat adott volna el, de későbbi állítása szerint a vevő nem fizette ki neki az állatokat, ezért ő gyakorlatilag visszalopta azokat.

Ez lett a veszte

Az elkövetési értékhatár azonban olyan kategóriába esett, hogy DNS mintát vettek tőle. Ez alapján sikerült kimutatni, hogy ennek a férfinek a vérét találták még 14 évvel korábban Tompa Eszter rövidnadrágján.

Mobilozás közben elütötte

A férfi beismerte, hogy azon az őszi napon ő ölte meg Tompa Esztert, méghozzá egészen elképesztő okból. Éppen a mobiltelefonját nyomkodta vezetés közben, és mire felnézett, elütötte az út szélén bicikliző nőt. Azt hitte, hogy meghalt, ezért betette a csomagtartóba. A biciklit arrébb tette, de közben megvágta a kezét, vére pedig a nő nadrágjára csöppent.

Megijedt, ezért megfojtotta

Eszter azonban magához tért a csomagtartóban, mire a férfi megijedt, hogy a nő majd feljelenti a gázolás miatt. Ekkor döntött úgy, hogy megöli Esztert, aki az orvosszakértők szerint egyébként könnyebb sérülésekkel megúszta a gázolást. S. Attila egy földútra hajtott, ahol egy földön talált zsineggel megfojtotta áldozatát. Később visszatért, hogy a holttestet elszállítsa oda, ahol másdnap megtalálták.

Ha olcsóbbak a kutyák…

Mivel S. Attila soha, senkinek nem beszélt a gyilkosságról, arra sem volt esély, hogy az évek múlásával valaki feldobja őt. Ez nagyban nehezítette a nyomozást, amit végül az a bizonyos kutyalopási ügy oldott meg, de ha a férfi nem olyan nagy értékű ebeket lop, akkor nem vesznek tőle DNS mintát, és talán még ma sem lehetne tudni, hogy ő őlte meg a 22 éves pincérnőt 2003 szeptemberében. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A zsineg

S. Attilát aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt 2018 decemberében életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla. A budapesti Rendőrmúzeum megújult kriminalisztikai kiállításán megtekinthetők Tompa Eszter halálakor viselt ruhái, valamint az a zsineg, amivel a tettes megfojtotta.

Vannak még ilyen újranyitott akták, kattints ide!

Kiemelt kép: illusztráció