A szociális gondozott Zoltán vett egy üveg vermutot, kiment a kiserdőbe, megitta az italt, majd elaludt. Arra ébredt, hogy egy ismeretlen kislány ül mellette. Ő volt a mindössze hat éves Lívia. Egy különösen brutális, ám kevésbé hírhedt gyerekgyilkosság 1985-ből.

Hajsza a bestiális gyilkos után

„Súlyos bűncselekmény történt május 5-én a délutáni órákban Nyergesújfalu külterületén. Ismeretlen tettes a község határában egy bokros részen megölte P. Lívia 6 éves kislányt, nyergesújfalui lakost. A Komárom Megyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával nyomozást kezdeményezett a bestiális gyilkos elfogására. A rendőrség kéri, hogy aki bármilyen adatot, információt tud nyújtani a bűnesettel kapcsolatban, szíveskedjék felhívni a megyei rendőr-főkapitányságot, vagy bármelyik rendőrnek a bejelentést megtenni” – tolmácsolta a rendőrség kérését a lakosság felé 1985 május 7-én a Dolgozók Lapja.

Képtelenség volt végignézni a fotókat

Aztán több lap is beszámolt arról, hogy elfogták a gyermekgyilkosság gyanúsítottját, a 19 éves O. Zoltánt. A bűncselekmény a nyilvánosság előtt itt valamiért véget is ért, de a Zsaru magazin elődjében, a Magyar Rendőr című lapban részletes cikkben számoltak be a gyilkosságról. A szerző szerint a bűncselekmény annyira brutális volt, hogy a helyszíni szemlén készült fényképeket képtelen volt végignézni.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Egy üveg vermuttal a kiserdőben

O. Zoltán szociális gondozott férfi a Tokodaltárói Elmeszociális Otthonban élt. A bűncselekmény napján több társával együtt kimaradást kapott. Délig egy bajnai építkezésen segített a bátyjának, majd Nyergesújfalura utazott, ahol vett egy üveg vermutot, kiment a kiserdőbe, megitta a fél üveg italt, aztán elaludt.

Elővette a kését

Elmondása szerint arra kelt, hogy egy számára ismeretlen kislány ül mellette. Vallomása szerint a gyerek valamivel megsértette, mire ő megütötte, levetkőztette és megerőszakolta. Amikor rájött, hogy a gyerek fel fogja ismerni, elővette a kését. P. Lívián tizenegy szúrt sebet találtak. A tettes elvágta a torkát, a gyerek pillanatok alatt elvérzett.

Kívülállóként mesélt saját gyilkosságáról

O. Zoltán futva menekült, de egy nyolcéves kisfiú megjegyezte az arcát, majd később fel is ismerte. A gyilkos először pontosan ugyanígy adta elő az eseményeket, de úgy, mint aki csak szemtanúja volt a gyilkosságnak: eszerint egy szakállas férfi volt a tettes.

Volt előzmény

Az ilyen súlyos szexuális bűncselekmények egyrészt igen ritkák, másrészt nem előzmény nélküliek. Úgy tűnik, Zoltán esetében sem voltak azok. A Magyar Rendőrben említenek egy pár évvel korábbi levelet, amelyet O. Zoltán anyja írt. Ebben kérte fia intézeti elhelyezését, mert állítása szerint asszonyokat és lányokat támad meg. Az asszony szerint az utolsó sértett egy hatéves kislány volt.

Utolérte a karma?

Az elmeorvos-szakértő szerint elmeállapota csak enyhén korlátozta Zoltánt, így akár el is ítélhették, de utóbbiról nem lelhető fel megbízható információ. A szóbeszéd szerint a férfi húsz év büntetést kapott, és a hírhedt szegedi Csillagban ült, míg egy betegség miatt amputálni kellett az egyik lábát. Egy fertőzés miatt azonban további beavatkozásokra volt szükség, ám ezt már nem bírta ki a szervezete, és meghalt a börtönben.

Kiemeltl kép: illusztráció – Forrás: Fortepan.hu – Kékvillogo-grafika