Letartóztatta a bíróság azt a férfit, aki élettársával együtt elhanyagolta a gyermekeit, és a férfi két gyermek sérelmére nemi erőszakot is elkövetett. A gyermekeket rendszeresen bántalmazták, nem gondoskodtak megfelelően az élelmezésükről, az általuk lakott lakás koszos volt, ablaka részben hiányzott. A gyermekek nem rendelkeztek megfelelő ruházattal, tetvesek voltak, nem biztosították számukra a fürdési lehetőséget, ezért őket a gyámhatóság 2022 augusztusában a családból kiemelte. A gyerekek nevelőszüleiknek mondták el, hogy mit művelt velük a nevelőapjuk. 

Embertelen körülmények közt éltek 

„A Jóisten nem volt ott Tiszaviden, amikor én ott voltam” – megdöbbentő kijelentés egy 4 éves gyerektől származik, aki testvérével együtt embertelen körülmények között nevelkedett egy ablaktalan, fűtés nélküli, nulla komforttal rendelkező szobában, ahol az ötfős család szívességből lakhatott. A három gyerek, két fiú és egy lány közül ketten a gyanúsított élettársának gyermekei, a legkisebb kisfiú közös. Tiszaviden a helyiek azt mondták s frissmédia.hu-nak, hogy kizárt, hogy ilyen történt ott. Azonban az orvosszakértők egyértelműen megállapították, hogy a gyermekek igazat mondanak. A nemi bántalmazásnak fizikai jelei is maradtak.

Börtönből szabadult 

Az apát múlt csütörtökön fogták el a lakása előtt, amikor a kétéves börtönbüntetésből kiengedték. A börtönben azért volt, mert garázdaság miatt elítélték. Igaz akkor felfüggesztettet kapott, azonban amikor a gyermekeket kiemelék a családból, a férfi verbálisan elkezdte zaklatni a gyermekvédelmis szakembert. Így a felfüggesztett börtön mellé kapott még pár hónapot. Így egyben kellett letöltenie a régebbi és az új szabadságvesztést.

Hirdetés

 

Egy szobában éltek 

A gyerekek molesztálására úgy derült ki, hogy a kiemelt gyermekek a nevelőszüleiknek elkezdték mesélni, hogy mit tett velük nevelőapjuk. A család azonnal a hatósághoz fordultak. Dr. Borsodi-Buss Emese, a vármegyei főügyészség sajtószóvivője elmondta, hogy a megalapozott gyanú szerint a férfi élettársával három kiskorú gyermeket nevelt az egyik beregi kistelepülésen igen szegény körülmények között. Egy családi ház egyik szobáját lakták, ahová rokonok fogadták be őket.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Éheztették a gyerekeket 

A gyermekeket rendszeresen bántalmazták, nem gondoskodtak az élelmezésükről, az általuk lakott lakás koszos volt, ablaka részben hiányzott. A gyermekek nem rendelkeztek megfelelő ruházattal, tetvesek voltak, nem biztosították a fürdési lehetőséget, ezért őket a gyámhatóság 2022 augusztusában a családból kiemelte.

Molesztálta a nevelt gyermekeit 

A férfi ezeken túlmenően a két nagyobb, csupán néhány éves nevelt gyermekén nemi erőszakot is elkövetett, ezért a nyomozó hatóság börtönből való szabadulását követően azonnal őrizetbe vette, a főügyészség pedig indítványozta letartóztatását mindhárom letartóztatási ok, a szökés, elrejtőzés, a tanúk befolyásolása és a bűnismétlés veszélye miatt. A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte a férfi letartóztatását harminc napra. A férfi, amennyiben bizonyítást nyer szörnyű tette, akár 20 év fegyházat kaphat borzalmas tettéért. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: a tiszavidi ház – Forrás: harmashatar.hu