A kispesti nyomozók szerint bombával fenyegette meg az iskoláját telefonon keresztül egy budapesti fiatal és két társa – közveszéllyel fenyegetéssel gyanúsítják őket.

Megfenyegette az iskoláját 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 19. Kerületi Rendőrkapitánysága közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 14 éves fiúval szemben, aki 2026. március 18-án 8 óra körül felhívta az iskoláját, és közölte, hogy az intézményben bomba van. A nyomozás adatai szerint a bűncselekményre két ismerőse, egy szintén 14 és egy 16 éves fiú vette rá. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Nem volt robbanóanyaga 

A 19. kerületi rendőrök a Bűnügyi Bevetési Osztály közreműködésével még aznap elfogták mindhárom fiatalt Budapesten, majd a 19. Kerületi Rendőrkapitányságra előállították őket. A rendőrök nem találtak robbantásra alkalmas eszközt sem a fiúknál, sem az iskolában. A nyomozók a fiatalokat közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki.

Bombariadó Hajdúságban

2026 januárjában bombariadó van több hajdú-bihari iskolában is. Helyszíni jelentések szerint Hajdúdorogon és Debrecenben is több iskola volt  érintett. A szomszédos Kárpátalján szintén több iskolából jelentettek bombariadót. Végül egyik intézményben sem találtak robbanóeszközöket. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk, Index vagy az RTL  és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Tömeges fenyegetés 

2025 januárjában több iskola is bombafenyegetést is kapott. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár levélben értesítette az intézményvezetőket az újabb fenyegetésekről, és arra kérte az igazgatókat, hogy haladéktalanul értesítsék a rendőrséget, ha az iskolájuk ilyen emailt kap. Több miskolci, egri és budapesti intézmény kapott fenyegető levelet. Az említett intézmények egyikében sem találtak bombát. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció