Hét hete, egy ötgyermekes anya az éjszaka közepén, pizsamában elment otthonról. Andrea soha nem tért haza, a gödöllői erdőben találták meg a holttestét. A 37 éves nő, az élet helyett, a halált választotta. Öt gyermek maradt félárván, köztük az egyik autista.
Súlyos depresszióval küzdött
Laci és Andi húsz évig alkottak egy párt. Öt gyermeket neveltek, ám az utóbbi másfél évben a házasságuk válságba jutott. Mindent megpróbáltak, hogy helyrehozzák, de nem ment. Erre a tragédiára azonban senki sem számított. Laci éppen 24 órázott a munkahelyén, amikor reggel az egyik lánya hívta, hogy az anyukájuk nincs a házban. Este az édesanya, Andi mindent éppúgy csinált, mint addig: vacsoráztak, aztán lefektette a gyerekeket. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Készülhetett az öngyilkosságra
Utólag derült ki, hogy rengeteg gyógyszert bevett, majd egy szál pizsamában és egy félcipőben elsétált a közeli erdőhöz. Azon az éjszakán mínusz 16 fok volt. “Azóta is arra gondolok, hogy ha valaki éppen fölhívta volna még időben… Vagy bármi történt volna… akkor lehet, hogy meg lehetett volna állítani… De sajnos nem így volt. A személyi igazolványát is vitte magával, hogy beazonosítható legyen”. Azóta is próbálja megfejteni, hogy mi történhetett, mi hozhatta ki ezt a feleségéből.
Meghalt az M1 Híradó műsorvezetője, Kontra György. Mi történt vele? Kattints az alábbi videóra!
Erős gyógyszereket kapott
Andi lelkileg összeomlott, január elején rendőrök vitték be a zártosztályra. Gyermekkorában is megpróbált öngyilkos lenni. Az utóbbi időben az is megviselte, hogy házassága tönkrement. A kórházban erős gyógyszereket kapott, amitől hevesebben vert a szíve és izzadt a tenyere. Alig két hét múlva, még mielőtt stabilan beállt volna a gyógyszer hatása, hazaengedték. Még szombaton is panaszkodott az orvosnak, hogy nincs jól, remeg a keze, de csak annyit mondtak: vegyen be több nyugtatót. Negyvennyolc óra múlva már nem élt
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Családi programot szervezett
Utólag derült ki, hogy a tragédia napján Andi sok mindenkinek szép üzenetet küldött, sőt másnapra egy különleges családi programot szervezett: lovas szánkózást a gyerekeknek. Még az iskolai igazolásokat is megírta a tanároknak hétfő este 18:47-kor. Úgy tűnt, minden rendben. Laci tudott róla, hogy Andinak van valakije, ahogy már ő is továbblépett. Állítólag ezzel a férfival beszélt telefonon utoljára, a gyerekeknek pedig azt mondta, hogy veszekedtek. Laci a tragédia után átnézte felesége mobiltelefonját, választ keresve tettére.
Túladagolta a gyógyszereit
“Láttam az utolsó fotót, amit magáról készített 21:51-kor, az erdő felé menet. Egy reményvesztett, beszűkült tudatállapotú ember arca volt rajta. Egy másik képen az erdő volt, ahol később megfagyva találtak rá a rendőrök. Mindent elrendezett: a házat kitakarította, a gyerekeket lefektette, majd bevett minden gyógyszert, amit a házban talált és kisétált a hóesésbe” – mondta a Borsnak a gyászoló férj.
A gödöllői erdőben találtak rá
A 15 éves lányuk vette észre reggel, hogy Andrea nincs otthon. Azonnal hívta az édesapját, aki tudta, hogy bekövetkezett amitől tartottak. A rendőrség a mobiladatok alapján kereste az asszonyt, végül a gödöllői erdő egy eldugott részén találtak rá. “Én is odamentem. Ott feküdt a fagyban, egy ágat szorongatott a kezével. Ő, aki annyira szerette a meleget és a kényelmet, a -16 fokos halált választotta. Az arcára ráfagyott a jég. Nekem kellett azonosítanom” – mondta a gyászoló férj. Laci külön-külön mondta el a gyerekeknek, hogy édesanyjuk nincs többé.
Mérhetetlen a gyerekek fájdalma
A két nagylány, a 15 éves Szonja és a 13 éves Alíz először fel sem fogták, majd órákkal később tört ki belőlük a fájdalom, sikoltozva zokogtak: “Nincs többé anyukánk!” A 11 éves Bazsi, a legérzékenyebb fiú, néma csendbe burkolózott. Csak annyit mondott: “Ez nem igazságos, szólnia kellett volna… “ A 6 éves Janka először nem hitte el, majd ütni kezdte az apját. Majd, amikor megértette, hogy anya a mennyországba költözött, vigasztalhatatlanul sírni kezdett. A 4 éves, középsúlyos autista Iván a maga világában él, de ő is érzi a hiányt. Odabújik anyja fényképéhez a földön, és halkan sírdogál előtte.
Miért?
Németh Lászlónak meg kellett hoznia élete legnehezebb döntését: miközben feleségét temeti, biztonságos helyet kell találnia beteg kisfiának, hogy a többi négy gyermeke ne roppanjon össze a súly alatt. A család keresi a miértekre a válaszokat…A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Van segítség!
Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot! Krízishelyzetben lévő gyermek esetében kérjen segítséget a mobilról is ingyenesen elérhető 116-111-es telefonszámon vagy online chaten!
Kiemelt kép: illusztráció


