Beleszeretett rokona barátnőbe az a férfi, aki egy szerszámnyéllel halálra verte az eperjerkei férfit, majd nekirontott a 49 éves Ildikónak. A nő két végbefagyva feküdt a házába, halott szerelme mellett. Ildikó munkatársai találtak rájuk. 

Kollégái találtak rájuk

Amint arról beszámoltunk, néhány nappal ezelőtt munkatársai találtak rá végbefagyva egy férfira és egy nőre Eperjeskén. A munkatársak aggódtak a 49 éves Ildikóért, aki közmunkásként dolgozott és akkor már két napja nem jelent meg a munkahelyén. bent ugyanis már csak két vérbefagyott embert találtak. Bár első látásra azt hitték, hogy kettős gyilkosság történt, nem így volt: a szobába lépve jöttek rá, hogy a súlyosan fejsérült asszony ugyan borzalmas állapotban, élet és halál között lebegve, de életben van. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Szerelmes lett a nőbe

Ildikót a halott szerelme mellől azonnal kórházba szállították a borzalmas bűzt árasztó lakásból, a házat pedig ellepték a helyszínelők. Hamarosan kiderült, hogy a férfivel saját rokona, a nemrég odaköltöztetett V. J. végzett, : a férfi ekkor rontott rá a párra egy szerszámnyéllel. A hármas között szerelmi háromszög alakult ki: V. J. ugyanis megszállottan vágyott rokona barátnőjére. Aznap is az asszonyt akarta látni.

 

Szerszámmal rontott rá 

“ A feltételezett elkövető július 15-én éjszaka felkereste otthonában egy nőismerősét, mivel azonban az nem nyitott neki ajtót, a teraszon várakozott rá. Amikor az asszony végül kinyitotta a lakásajtót, kiderült, hogy egy férfi tartózkodik nála, ezért a gyanúsított felkapott a teraszról egy szerszámnyelet, majd azzal a lakásban lévő férfi fejét több alkalommal olyan erővel ütötte meg, hogy a sértett a helyszínen meghalt” – közölte a Nyíregyházi Törvényszék. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Elégette a bizonyítékokat

A halálra rémült Ildikó megpróbált ugyan elmenekülni, de hiába: a bekattant gyilkos utána eredt, az ágyra rántotta, majd őt is elkezdte püfölni a szerszámnyéllel. Ezután V. J. magára hagyta Tibort és Ildikót, hazaszaladt, ahol elégette a szerszámnyelet meg az aznap viselt ruháit is.

Szívességből fogadta be

A helyiek sokkot kaptak a történtek után: mindenki ismerte Ildikót és Tibit. “Semmi gond nem volt velük, jól elvoltak és dolgoztak is becsületesen. Szerettük őket, és hihetetlen, hogy így végezték, nem ezt érdemelték. Főleg, hogy Tibi csak segíteni akart a rokonán, azért is engedte meg, hogy nála lakjon”- mondta a Ripostnak egy helybeli. 

Volt már börtönben

Végül azonban a 62 éves férfit elfogták és őrizetbe vették, a mai napon  pedig le is tartóztatták. Mint kiderült, a férfi büntetett előéletű, korábbi bűncselekményét egyik mostani áldozata ellen követte el. Információink szerint most is elismerte tettét. A végzés mégsem jogerős, ugyanis ő és védője is fellebbeztek. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: az elkövető a rendőrségi kihallgatás közben – Forrás: police.hu