A Való Világ egykori győztese tavaly februárban vonult be a börtönbe, azt követően, hogy kábítószerfogyasztásért, valamint emberrablásért 3 év 5 hónapra ítélték. Aurelio akár már három hónap múlva szabadulhat, akkor találkozhat újra a kislányával. A botrányhős újra szeretne realitykben szerepelni.

Hiányzik a kislánya

Aurelio számára a börtönben minden nap egyre nehezebb. „Egyre jobban hiányzik mindenki, főleg a kislányom, akivel rendszeresen Skype-olok. Érzem, sokat komolyodtam, átértékeltem a dolgaimat, napról-napra mennyit változom” – mondta az interjúban. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Új ember lett

Úgy látja, hogy a büntetés nála elérte a célját, megváltozott a személyisége. „A vehemenciám és lobbanékonyságom miatt kerültem ide. Nem tudtam nemet mondani. Nem volt önkontrollom, de most már gondolok a kislányomra, a szeretteimre, magamra. Nem akarok ide visszajönni, mert ez szörnyű.”

 

Fontos a csend

„Most már sokkal nyugodtabb és megfontoltabb vagyok, tudok csendben maradni. Soha életemben nem vallottam, hogy hallgatni jó, de itt bent rájöttem, hogy olykor jobb csendben maradni. Megváltozott az értékrendem is, kint a csillogás, a drága holmi fontos volt. Most ez elhalványult, inkább a gyerekemnek akarok mindent megadni” – mondta a korábbi valóságshowhős.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Minden szabályt betart

Aurelio úgy tervez, hogy három hónap múlva már otthon lehet. „Nagyon hálás vagyok a bírónőnek, hogy az emberrablásért kapott kedvezményemet megadta. Ez visszaigazolás, hogy jó úton járok. Mindent megteszek annak érdekében, hogy szabaduljak, nincs velem probléma. Rendben van a zárkám, az ágyam, nem lázadok, nem panaszkodom, és mindent megcsinálok, amit kérnek tőlem” – mesélte.

Kedvezményt szeretne

„Most már a drogügyem miatti büntetést töltöm, és itt is szeretném megkapni a kedvezményt. Ha ez sikerült és megkapom a reintegrációs felügyeletet, amiben nagyon bízom, akkor három hónap múlva otthon lehetek a „csipogóval”. El se akarom ezt még hinni. Bajára kérném a címemet, és akkor valószínűleg a városon belül tudok majd mozogni” – mondta Aurelio.

Újra szerepelne

A botrányhős legnagyobb álma, hogy ismét reality-kben szerepelhessem, de bármit bevállalna, ha ez kell ahhoz, hogy elhagyhassa a börtönt. Megtanult festeni, fát vágni, jelenleg karbantartó. „Jó érzés dolgozni és hálás vagyok érte, bár sosem gondoltam volna, hogy fizikai munkát fogok végezni, de a favágást kifejezetten szeretem. Az egyetemet is újra akarom kezdeni, ahová a bevonulásom előtt felvettek” – idézte fel a Blikknek.

Kislánya a legfontosabb

Beszélt a kislányáról is, azt szeretné, hogy boldog gyermek legyen. „Édesanyám szerint nem csak külsőre hasonlít rám, igazi kis huncut. Mindig azzal riogat, hogy Szofi vissza fogja azt adni nekem, amit gyerekként én okoztam neki. Állítólag lesz vele gondom, de én alig várom már, hogy ezekkel is megküzdhessek. Miatta is mennem kell haza, jó édesapa akarok lenni. Azt mondják, a képeimet kiveszi anyám tárcájából, és csókolgatja.”

Jó útra tér

Ahogy írtunk róla, Aurelio egyébként minden erejével azon van, hogy jó útra térje, az ügyvéd elmondása szerint a börtönben önkéntes drogterápián is részt vesz, annak ellenére, hogy lebukása, vagyis 2015. november óta nem fogyasztott kábítószert.

Nagyon örült

A sztár hatalmas örömmel fogadta egyébként a bíró döntését, és már alig várja, hogy újra szabad legyen. „Mivel a leckét egy életre megtanultam az elmúlt hónapokban, a vizsgán nem kellett puskáznom, amikor a büntetés-végrehajtási bírónő kikérdezett annak érdekében, hogy lássa, megérdemlem-e a szabadságot. A döntése erőt adott, ami átvisz a mélypontokon, hiszen nagyon hiányoznak a szeretteim” – magyarázta.

Bízott benne, hogy idén kiengedik

Aurelio korábban amúgy abban bízott, hogy talán még idén szabadulhat, ám az ezzel kapcsolatos álmai szertefoszlottak. Ez eleinte nagyon megviselte, de a mostani döntés úgy tűnik erőt adott neki ahhoz, hogy kibírja. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Aurelio – Forrás: TV2