Hónapok óta fájdalmak gyötörék, főleg ágyban feküdt és gyomorszondán keresztül táplálták az ALS betegségben szenvedő Karsai Dánielt. Az alkotmányjogász azonban nem adta fel, pontosan tudta, hogy betegségére nincs gyógymód, de azt akarta, hogy méltósággal ő dönthessen arról, ez mikor és hogyan történik meg.

Meghalt Karsai Dániel

Ahogyan arról beszámoltunk, szombaton este meghalt Karsai Dániel. A tragikus hírt testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán. „Dani ma este elment. Több mint 3 éven át hősiesen, méltósággal küzdött a legyőzhetetlen ellenséggel az ALS-sel. Mindig velem, velünk leszel, Bro’”. Az alkotmányjogász testvére most arról beszélt, hogyan teltek Dani utolsó órái.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Elutasították a kérelmét 

Testvére, Karsai Péter mindvégig Dániel mellett állt a küzdelemben, a két testér azt is megbeszélte, ha esetleg Dani nem élte volna meg az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntését, akkor az ügyet testvére vitte volna tovább. Végül szeptember 3-án a bíróság elutasította Karsai fellebbezését is, így jogerősen kimondták, hogy a magyar állam nem sérti az alkotmányjogász emberi jogait azzal, hogy nem teszi számára lehetővé az aktív eutanáziát. Az ítélet után Karsai azt mondta az RTL-nek: „Nagyon csalódott vagyok. Azt gondolom, a bíróság gyáva döntést hozott.”  

 

Az utolsó napok, órák

Dani betegsége alatt mindvégig tudta, hogy a kór végezni fog vele, de azt akarta, hogy méltósággal ő dönthessen arról, ez mikor történik meg. akár a bíróságokról, akár a betegágyról volt szó. Halála másnapján testvére, a Blikknek mesélt arról, hogyan teltek az alkotmányjogász utolsó napjai.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Az utolsó roham 

“Hónapok óta tudtuk, hogy Damoklész kardja már ott lebeg a fejünk felett. Mégis olyan szempontból váratlanul ért a tragédia, hogy erre a hirtelen állapotromlásra nem számítottunk. Daninak még az elmúlt hetekben is voltak egészen jó napjai, ám az utolsó roham végül legyőzte” – mondta Karsai Péter. 

Nem tudták megmenteni

Az ALS nevű betegség a végső stádiumban már a tüdőt támadja, ahogy az Dániel esetében is volt. Szombaton este hirtelen úgy éreztek, hogy elfogyott a levegő, alig tudott lélegzetet venni. “Nem vagyok orvos, de úgy láttam, hogy a mentők és a kórházi dolgozók is mindent megtettek érte, amit lehetett. Megmenteni azonban már nem tudták” – mondta Péter. A család a temetés pontos részleteiről még nem szeretne beszélni, de úgy tervezik, hogy szűk körben vesznek majd búcsút Dánieltől.

ALS betegség

Az ALS betegség a központi idegrendszert érintő, az izmokat mozgató idegsejtek elsorvadásával járó, gyógyíthatatlan betegség, amely teljes bénuláshoz vezet. A betegség végén a légzési funkciók is megszűnnek és a halál fulladás miatt következik be. A betegség ugyanakkor a mentális képességeket nem érinti, a fentieket teljesen tiszta tudattal élik végig a betegek, amire jó példa, hogy ALS-ben szenvedett Stephen Hawking világhírű fizikus is.

Nincs esély a túlélésre

A túlélése néhány évre tehető, az életminőség romlását lehet lassítani a megfelelő terápiával. Az ALS az elmúlt időszakban Karsai Dániel alkotmányjogásznak köszönhetően kapott nagyobb nyilvánosságot, aki a strasbourgi Emberi Jogok Bizottságához fordult, hogy „értelmetlen szenvedés helyett méltósággal fejezhesse be életét”.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Karsai Péter és Karsai Dániel – Forrás: Vasas