Családi bográcsozásnak indult, szörnyű tragédiába torkollott egy születésnap ünneplése Erdőkertesen. Két évvel ezelőtt, egy áprilisi napon,  Sándor a párjával és ötéves kisfiukkal látogatta meg az anyósáékat a településen. Délután szóváltásba keveredtek a szomszédokkal, akik már korábban is panaszkodtak rájuk. A család szerint viszont aznap nem volt indokolt a szomszédok panasza a zaj miatt.

Bográcsozott a család 

„Még csak délután négy volt aznap, akár hangoskodhattunk is volna, de nem így történt. Őket minden zavarta, még az is, ha a gyerekek kiabáltak. Zenét sem hallgathattunk, fel is jelentettek minket” –  mondta Roxána, az elhunyt férfi párja.  A vita akkor mérgesedett el, amikor egy falécet átdobtak a szomszéd kertjébe, amit visszahajítottak. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Erősítésnek jöttek a rokonok 

Mindkét fél telefonon kért erősítést a rokonoktól, majd az utcán elszabadultak az indulatok. „A párom arcát érte az ütés, amitől egyből összeesett. Masszív, nagy darab ember volt, mégis elájult. Pánikbetegségre szedett gyógyszert, és először azt hittük, epilepsziás rohamot kapott, de sajnos nagyobb volt a baj. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Fejsérülést szenvedett 

“Nem tudjuk, hogy mibe üthette be a fejét, de az ütés után nem tért magához többé. Néha ugyan a kórházban kinyitotta a szemét, így azt hittem, észleli, hogy mellette vagyok, de kommunikálni már nem lehetett vele” – mondta a gyászoló nő. 

Két hónap múlva halt meg 

A 29 éves férfi eszméletlen állapotban feküdt a földön, habzott a szája, a nyelvét az anyósa húzta ki, majd még a mentő kiérkezése előtt kórházba szállították. A vádirat szerint a szomszéd, S. G., egy másik személy válla felett ütötte meg Sándor fejét. A férfi hanyatt esett, és olyan súlyos agykárosodást szenvedett, hogy két hónap múlva meghalt a kórházban.

Elköltöztek a szomszédok

A Blikk információi szerint a tragédia óta a szomszédok elköltöztek egy közeli településre. Az áldozat családja szerint még csak részvétet nyilvánítottak, ami rosszul esett nekik. Sándor kisfia még mindig nem tudta feldolgozni apja elvesztését, pszichológus segít neki. A család ezért kártérítési pert is tervez indítani.

Felfüggesztettet kértek rá 

A vádlott a lapnak azt mondta, hogy a folyamatban lévő ügyről nem nyilatkozhat. Annyit azért hozzátett, hogy jogos védelmi helyzetre hivatkozik, de azon kívül, hogy valójában őt támadták meg hárman, mást nem kíván elmondani. Az ügyészség beismerés esetén két év börtönt kért rá, három év próbaidőre felfüggesztve. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció