A Miskolci Járásbíróság letartóztatta azt az encsi fiatalt, aki március 13-án az iskolai ünnepség alatt magáévá tette kiskorú iskolatársát. A lányt az osztálytársa szabadította ki.

Iskolai ünnepség

A fiatalkorú gyanúsított az Encsi Általános Iskolában március 13-án, a hatodik óra után elhívta a lányt beszélgetni egy tanterembe, amíg az aulában a március 15-i ünnepség zajlott.A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. 

Bezárta a tanterembe

A fiú megszorította a lány nyakát, kezeit lefogta, majd a nadrágját lehúzva erőszakkal kielégítette nemi vágyait rajta. A folyosóról hangok szűrődtek be, az erőszakot abbahagyta, majd kiment a tanteremből, de kívülről bezárta az ajtót, hogy a lány ne tudjon kimenni a teremből.

Iskolatársa mentette meg

A lány segítségért kiabált, egyik osztálytársa meghallotta segélykiáltását a folyosón, és figyelmeztette a fiút, hogy engedje ki. A bántalmazás következtében a lány nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.


Érdemes tudnod

A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk és a nagy országos hírportálok. A Facebookon már 364 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy nálunk nagyon hatékonyak a hirdetések. Több ezren választották már a Kékvillogó Partnerprogramban a fizetett cikkeket. Az árainkat ide kattintva éred el. Pörgesd fel te is a bizniszed, klikk ide!


 

Letartóztatták a fiút

A fiút nemi erőszakkal és a személyi szabadság megsértésével gyanúsítják. A bíróság tartott attól, hogy az esetleges szabadlábon hagyás esetén az elkövető megfélemlítené vagy megpróbálná befolyásolni a tanút, ezért egy hónapra elrendelték a fiú letartóztatását, amit egy javítóintézetben tölt le. A végzés végleges. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. 

Kiemelt kép: illusztráció