Döbbenetes bűncselekmény helyszíne volt Amerikában az egyik floridai börtön utcai bejárata. Egy férfi az autóval áttörte a szárnyas ajtót, gumikígyókat dobott a padlóra, majd olajat is szétlocsolt, elmondása szerint a sátán parancsára. Annyira bedrogozott, hogy elfogása után a nyugtató sem hatott rá.
Áttörte az ajtót
Egy ezüstszínű Toyota Camry kanyarodott be a floridai börtön irodaépülete melletti parkolóba, majd felhajtott a bejárathoz vezető, parkos járdaszakaszra, gyorsított, a következő pillanatban pedig áttörte az intézmény előterébe vezető üvegbetétes, fémszerkezetes szárnyas ajtaját. Az autó lefulladt, leállt. Szerencsére senki sem volt az előtér bejárat felőli részén. Rögtön megindult az ügyeletes őr, aki már a monitoron látta a jármű közeledését. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kimászott az autó ablakán
A szinte teljesen ruhátlan behatoló, csak női blúzt és sajátos hajfogót viselt. Gyorsan kimászott a kocsi vezető oldali ablakán, majd rögtön visszanyúlt két műanyag kígyóért, amelyeket az előtér padlójára dobott, és egy nagy flakont is kikapott az autóból.
Olajat locsolt szét
„Lépjen el a járműtől!” – kiáltotta az egyenruhás, de a férfi ügyet se vetett rá. Letekerte a flakon kupakját, és fekete, cseppfolyós folyadékot locsolt a padlóra, a kocsijára és magára is, majd ismét benyúlt a járműbe, és öngyújtóval a kezében meg akarta gyújtani a kilocsolt olajat, miközben magából kikelve üvöltötte: „Mindenkit kinyírok!”
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Megbilincselték
Kívülről közelítették meg a börtönőrök, akik ekkor értek oda hozzá, de a férfi a felszólításukra sem reagált, és kézzel-lábbal ellenállt az intézkedésnek, ezért sokkolót alkalmaztak vele szemben. Így már megbilincselhették, de az sem volt egyszerű.
A nyugtató sem hatott
Dulakodás közben a támadó kinyilatkoztatta, hogy „a sátán parancsára kell végeznie mindenkivel!”. A seriff helyettesei vitték kórházba, ahol az orvosok sajátos problémával szembesültek. Miután az ápolók segítségével köntöst adtak rá. A továbbra is furcsán viselkedő és mindenkivel végezni akaró 40 éves férfi olyan erős kábítószeres befolyásoltság alatt állt, hogy maximális dózisú nyugtatóval sem tudták leszedálni.
Betonakadályok
Így vitték vissza a helyi büntetés-végrehajtási intézetbe, amelyben több ezer dolláros kár keletkezett. A sheriff ezután a sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy betonakadályt építtetnek a fegyintézet irodaépületének bejárata elé. Az is kiderült, hogy az elkövető Amerika másik részéről költözött Floridába. A bűncselekmény elkövetésekor már jó ideje az autójában éjszakázott. Erőszakos bűncselekményt korábban nem követett el, csak illetéktelen behatolások miatt indult vele szemben eljárás – írja a Zsaru magazin. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Az eset helyszínén készült felvétel – Forrás: Martin megyei sheriff hivatal