Vádat emelt a Budapesti 4. és 15. Kerületi Ügyészség Gór-Sebestyén Júlia ellen, akit a vádhatóság szerint három gyermek testi, érzelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztető, pszichés és esetenként fizikai bántalmazással járó edzői módszerekkel gyanúsítanak. Az egykori Európa-bajnok műkorcsolyázó férje a 2. kerület fideszes önkormányzati képviselője, aki érintett lehet az óbudai korrupciós ügyben.
Bántalmazhatta tanítványait
Vádat emelt a Budapesti 4. és 15. Kerületi Ügyészség Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt. A 2004-ben Európa-bajnoki címet szerző műkorcsolyázónőt az ügyészség szerint azért állítják bíróság elé, mert edzőként olyan módszereket alkalmazott, amelyekkel három gyermek testi, lelki és erkölcsi fejlődését is veszélyeztette. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Elfogadhatatlan edzői módszereket alkalmazott
A Fővárosi Főügyészség közleményében név nélkül ismertetette az ügyet: egy sportegyesületet vezető műkorcsolyaedző a gyermekek felkészítését kezdetben szigorú, magas elvárások mellett végezte, idővel azonban a követelmények egyre szélsőségesebbé váltak. A vád szerint Gór-Sebestyén egy idő után már nem vette figyelembe a gyermekek életkorából fakadó testi és érzelmi szükségleteket, hanem mindent a versenyeredményeknek rendelt alá.
Megütötte és kulcscsomót dobott felé
Az ügyészség szerint ennek következtében olyan elfogadhatatlan edzői módszereket alkalmazott, amelyek alkalmasak voltak a kiskorúak érzelmi és erkölcsi fejlődésének veszélyeztetésére. A vádirat szerint az edző trágár módon kiabált a versenyzőkkel, és olyan eset is előfordult, amikor élvédőt, illetve fém kulacsot dobott egyikük felé. Az ügyészség szerint volt olyan gyermek is, akit arcon ütött, egy edzőtáborban pedig drasztikus ételmegvonást alkalmazott egy versenyző testsúlyának csökkentése érdekében. A vádhatóság álláspontja szerint a bánásmód következtében a gyermekeknél elhidegülés, szorongás és önértékelési zavarok alakultak ki. Az ügyészség úgy látja, hogy ezzel három gyermek fizikai, érzelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztette.
Felfüggesztett börtönt kértek rá
Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott Gór-Sebestyén Júliával szemben, emellett azt is kérte, hogy a bíróság határozott időre tiltsa el a kiskorúakkal kapcsolatos foglalkozások végzésétől.
A Fradi szakosztályát vezette
A kontroll.hu azt írja, Gór-Sebestyén Júlia eddig a NER védőernyője alatt volt. Az edző még februárban is a Fidesz-alelnök Kubatov Gábor vezette Ferencvárosi Torna Club korcsolyaszakosztályának vezetője volt. A szövetség eleinte érdemben nem reagált a jelzésekre, Gór-Sebestyén Júlia pedig tagadta a vádakat, de közben több versenyzője is elhagyta az edzőt.
A férje az ó budai korrupciós ügy egyik érintettje
A volt Európa-bajnok műkorcsolyázónő férje szintén fideszes politikus, önkormányzati képviselő a 2. kerületben. Gór Csaba neve felmerült az óbudai korrupciós ügyben is. A fideszes politikust 2026. június 2-án előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint egy parkfenntartási vállalkozás vezetője rendszeresen vesztegetési pénzeket juttatott több politikusnak. Az ügyészségi gyanú szerint a pénzből Gór Csaba is részesült a 2. kerületben, ahol a cég parkfenntartási megbízásokhoz kapcsolódóan működött. Gór Csaba a gyanúsítást alaptalannak tartja, és panaszt tett ellene; a kihallgatása után szabadon engedték. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: Sebestyén Júlia

