D. Hiba katona férje néhány éve menekült el a szíriai Aleppó városából, ahol véres harcok dúltak a feje felett. Magyarországon egyesült újra a család, Budapesten sikerült új életet kezdeniük, ám a sors újabb borzalmakat sodort eléjük. Egy újpesti panellakásban alakították ki maguknak a családi fészket, ahol két éve nyáron a másfél éves kislányuk kizuhant az ablakon. A gyermek kis híján életét vesztette, a baleset miatt pedig az édesanyját vádolták meg.

Édesanyjukkal voltak otthon

Az édesanya 2021. június 22-én otthon volt a 4 éves és a 1,5 éves gyermekével. Délután, a nyári hőség miatt, a lakás nappalijának egyik ablakát, valamint a szúnyoghálót tartó keretet is kinyitotta résnyire. A gyermekek egy másik szobában játszottak, majd a nagyobbik jelezte, hogy szomjas, ezért mindhárman a konyha felé indultak.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

4 méter magasból zuhant ki

A kisebbik gyerek azonban a konyha helyett a nappaliba ment, és amíg az édesanyja inni adott a testvérének, azalatt a pici felmászott a kanapéra, onnan a radiátorra, majd arról az ablakpárkányra, ahonnan ezután a nyitott ablakon és szúnyoghálón keresztül, csaknem 4 méter magasságból, a ház melletti aszfaltozott járdára zuhant.

 

Szinte mindene megsérült

A gyermek életveszélyes sérüléseket szenvedett, az életét kizárólag az igen gondos és magas színvonalú orvosi ellátás mentette meg. Nagyon súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Többek közt kétoldali koponyacsonttörést, agyzúzódást, bevérzést, vérömlenyt, tüdőzúzódást, légmellet, májzúzódást, combzúzódást, térdzúzódást.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Csoda, hogy él

Ezen kívül légzési elégtelenség, agykárosodás, tüdőgyulladás és vérszegénység is kialakult nála. A csodával határos módon sikerült megmenteni az életét, fél év után térhetett haza a kórházból.

Sírva fakadt

A csütörtöki tárgyaláson, ahogyan az anya gyermeke sérülésének felsorolását hallgatta, sírva fakadt. A bíróságon elhangzott, hogy a baleset elkerülhető lett volna, ha az édesanya a tőle elvárható figyelmet és körültekintést tanúsítja, így különösen, ha az ablakot bukóra nyitja, vagy az ablakot – nyitott állapotban is használható – gyerekzárral látja el, de akár a szoba átrendezésével is kizárhatta volna annak a lehetőségét, hogy a kisgyermek felmásszon a nyitott ablakhoz, majd azon minden további akadály nélkül kiessen.

Lemondott a tárgyalás jogáról

„Minden úgy történt, ahogy elhangzott, lemondok a tárgyaláshoz való jogomról” – mondta a bíróságon a szír nő. A háború elől Magyarországra menekülő család. Az asszony Szíriában érettségizett, majd Magyarországon műszempilla készítéssel foglalkozott. A szörnyű baleset óta már szinte csak a gyermekei foglalják le.

Nincs munkájuk

A kisebbik, aki két éve kiesett az ablakon, már óvodába jár, „de itthon sokat foglalkozom vele, hogy jobban gyógyuljon. A férjem nem dolgozik, jelenleg nincs jövedelme, de támogatásokat kapunk és a szüleim is segítenek” – mondta el a nő.

Fejlesztésre jár

D. Hiba azt mondta, a megsérült kislány napról-napra jobban van, sok kezelésre hordják és az otthonukba is jár egy fejlesztő, aki foglalkozik vele. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ezzel vádolják

A Fővárosi Főügyészség gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértéssel vádolja a fiatal édesanyát, és vele szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta. Beismerés esetén azt kérték, hogy a bíróság ítélje őt 1 év, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre.

Felfüggesztetett kapott

A bíró végül csak testi sértés miatt ítélte el a nőt 1 év fogházra, aminek a végrehajtását 2 évre felfüggesztették. Kiemelte, ez az eset a társadalom számára felhívja a figyelmet arra, hogy a kiskorú gyermekek biztonságáért mindent meg kell tenni.

Álmodik a balesettel

„A baleset óta minden ablakra, de még az erkélyre is rácsokat szereltettünk, hogy véletlenül se fordulhasson elő hasonló. Amikor felolvasták a bíróságon a tragédia részleteit, azért sírtam el magam, mert újra feltörtek bennem a szörnyű emlékek. Éjszakánként is előfordul, álmomban gyakran újraélem a kislányom zuhanását. Azt tudja, hogy balesete volt, de nem emlékszik rá. Fejlesztőóvodába jár, ahol sokat segítenek neki” – mondta az ítélet után a Blikknek D. Hiba. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: ebből az ablakból esett ki a kislány – Forrás: ugyeszseg.hu