A baranya megyei Gödrén megrendezett 3. Gödrei Töpörtyű- és Forraltbor Ünnepen fellépés közben lett rosszul az a 60 év körüli énekes, akihez az ÉletMentő app-on keresztül kérték a mentők segítségét hétvégén Baranya megyében.
A produkciót néző tömegből egy állatorvos és egy szabadnapos komlói mentődolgozó szaladt segítségül a színpadra, akik megvizsgálták a férfit és légzés hiányában azonnal újraélesztésbe kezdtek.
Gelencsér Gábor, Gödre polgármestere a LikeNews.hu hírportál megkeresésére annyit közölt, hogy amíg a rosszul lett szereplő családja nem járul hozzá az érintett fellépő nevének közléséhez, nem kínán nyilatkozni. Ebből arra következtetünk, hogy nem egy országosan ismert, hanem egy helyi fellépőről lehetett rosszul.
Hirdetés
“Bajtársunk még defibrillátorért is elküldött valakit, amivel kétszer is sikerült sokkolni a rohamkocsi kiérkezéséig. A perceken belül helyszínre érkező mentők még sokáig küzdöttek a művész életéért, végül az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően a férfit stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők” – írta a mentőszolgálat.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: Teperő fesztivál Gödrén – Forrás: Facebook/Gödre