Kis híján elgázolt a HÉV egy párt, akik ittas állapotban szerelmeskedtek a sínek mellett. A rendőrség eljárást indított ellenük.
A sínek mellett feküdt egy utas
Az eset néhány nappal ezelőtt történt a budapesti Lechner Ödön fasornál. A HÉV az esti órákban közlekedett, amikor egy utas egy férfira lett figyelmes, aki a sínek melletti köveken feküdt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Zavartan viselkedtek
Elmondása szerint először azt hitte, baleset történt. „Pont kifelé néztem az ablakon, zenét hallgattam és láttam, hogy egy ember ott fekszik. Azt hittem, beesett vagy elütötte a HÉV. Lehúztam egyből az ablakot és kikiabáltam, hogy ‘segítsünk?’” – mesélte a Tényeknek, hozzátéve: a pár zavartan viselkedett.
Kábítószert is fogyaszthattak
„A nő azt se tudta, hova rakta a táskáját, szóval szerintem nem csak italról lehetett szó. Lehetett bennük kábítószer is, mert nagyon furcsán viselkedtek” – jegyezte meg.
Érdemes tudnod
A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk és a nagy országos hírportálok. A Facebookon már 364 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy nálunk nagyon hatékonyak a hirdetések. Több ezren választották már a Kékvillogó Partnerprogramban a fizetett cikkeket. Az árainkat ide kattintva éred el. Pörgesd fel te is a bizniszed, klikk ide!
Mentőt hívtak
Bár a férfit magával sodorta a HÉV, és nem sokon múlt, hogy beessen a szerelvény alá, a pár nem szenvedett súlyos sérüléseket, a kiérkező mentők a helyszínen ellátták őket.
Nem járt a HÉV
Az eset miatt több órán át nem közlekedtek a HÉV-ek a vonalon. A rendőrség közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt indított eljárást a férfival szemben. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: illusztráció

