Az egyik budapesti középiskolában tanult az a 16 éves lány, akit hétfő reggel elgázolt a vonat Gyálon. Virág a telefonját nyomkodta és zenét hallgatott, amikor elütötte az Ócsáról Kőbánya-Kispestre 6:24-kor elindult S21-es vonat. Édesanyja szerint, a lány a vendéglátóiparban szeretett volna dolgozni, nagy tervei voltak. Idén mår 88 embert gázolt el a vonat Magyarországon. 

Iskolába indult 

Virág, a tragédia napján, háromnegyed 6-kor indult itthonról, a sínek túloldalán akart felszállni a buszra, amely Budapestre vitte volna az iskolájához. “Mindig tartott attól, hogy elkésik, sajnos nem tudta jól beosztani az idejét, ezért elképzelhető, hogy most is sietett és egy pillanatra ezért nem figyelt” – mondta a Blikknek a gyászoló édesanya. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Megszólaltak a szülők 

Renáta a férjével együtt, számtalanszor figyelmeztették a lányukat a biztonságos közlekedésre és a veszélyekre. Most is azért szólaltak meg a lapnak, hogy mások figyelmesebben közlekedjenek, és nem történjen többé ilyen tragédia. 

 

A vendéglátóiparban szeretett volna dolgozni

Virág a 11. osztályt kezdte volna a halála napján az egyik budapesti középiskolában. Kitűnő tanulóként nagy tervei voltak: pincérnek tanult, de később szakácsként és cukrászként is helyt akart állni. Már korábban elvégezte a barista képzőt és a bármixer tanfolyamot is, s egész nyáron dolgozott, hogy legyen pénze a jogosítványra.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Sokáig félt egyedül közlekedni

“A kislányom félt a közlekedéstől, ezért nagyon sokáig nem is utazott egyedül. Emiatt igazán körültekintő is volt. Később nagyon büszke volt arra, hogy már tudott egyedül közlekedni, de mindig beszéltünk közben telefonon. A lányom félt a fájdalomtól, most viszont boldog volt és nem érzett közben semmit” – mondta megtörten az édesanya. 

Biztonságot adott neki a telefon 

“Frászban volt amiatt, hogy az iskolából kitiltják a mobilokat és szerintem egy csomó dolgot el akart előtte intézni. Szorongó gyermek volt, neki biztonságot adott a telefon, hiszen baj esetén azonnal tudott nekünk jelezni. A szünetekben nagyon sokszor üzent, hogy megkérdezzen valamit, de tudott arról is értesíteni, ha korábban kellett mennünk érte”. 

Ikertestvére összetörtek 

Virágot szülei és 12 éves ikertestvérei is gyászolják. A fiúk el sem akarják hinni, hogy örökre elveszítették nővérüket. “Azt mondtuk nekik, mi mindig együtt maradunk és a lelkünk örökké él. Nagyon nehéz lesz nekünk, de hiszünk abban, hogy ő nem múlt el és velünk van”. 

Meghalt a 14 éves lány 

Péntek este Székesfehérváron, az egyik vasúti átjáróban halálra gázolt a vonat egy embert. Amint később kiderült, az áldozat egy 14 éves lány. Viktória Iszkaszentgyörgy élt családjával.

Zenét hallgathatott

Szemtanúk szerint a kamaszlány zenét hallgatott, és ez terelte el a figyelmét, illetve emiatt nem hallotta az érkező vonat hangjelzését, pedig a fénysorompó tilosat jelzett, amikor a lány a sínekre lépett. A Tények információi szerint pedig a lány összeveszhetett a párjával, ezért idegesen át akart szaladni a síneken egy barátjával, de ő már nem ért át. 

88 gázolás

A MÁV hálózatán a figyelmetlenség és a KRESZ szabályok megszegése miatt 2024. augusztusáig összesen 88 esetben gázolt embert a vonat, ebből 10 baleset történt vasúti átjáróban (85 személy, 3 kerékpáros). 2023-ban egész évben 53 szabályszegésből eredő gázolást regisztráltak, ebből 3 baleset történt vasúti átjáróban (50 személy, 3 kerékpáros). 

Tavaly sokkal kevesebb volt a baleset 

A tavalyi év azonos időszakában 26 esetben gázolt embert a vonat (24 személy, 2 kerékpáros). A hétfői tragédia előtt nem sokkal hasonló balesetben vesztette életét egy 14 éves lány is, aki a tilos jelzés ellenére szaladt át a síneken. „Értelmetlen halálesetek, amelyek mindegyikét az alapvető biztonsági szabályok megszegése és a figyelmetlenség okozta. A MÁV újra nyomatékosan kéri a közlekedőket a szabályok betartására és a körültekintő közlekedésre. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció