Tényleges életfogytiglant kért az ügyész arra a férfira, aki idén januárban fejbe és nyakon szúrta volt barátnőjét Budapesten. M. András Miklós mindezt feltételes szabadlábra helyezése alatt tette, mert korábban is késsel támadt egy monori lányra, szintén féltékenységből. Emiatt 10 év börtönre ítélték.

A szakítás okát akarta tisztázni

2020 januárjában, M. András Miklós este háromnegyed nyolc körül ment el  volt barátnője 11. kerületi, Menyecske utcai lakásához. A nő beengedte a férfit. M. András Miklós azt szeretett volna tisztázni, hogy volt szerelme miért szakított vele.

Megkérte a lakatost, hogy maradjon ott

A szakítás miatt az egykori szerelmesek ismét összevesztek. A nő lakásában éppen a zárat cserélte a lakatos. A mestert a hölgy meg is kérte arra, hogy maradjon ott, amíg a férfival beszélget – írja a BudaPestkörnyeke.hu.

Ütni-verni kezdte a nőt

A féltékeny férfi ütni-verni kezdte a nőt, de a lakásban dolgozó lakatos a nő védelmére kelt. M. András többször fejbe, egyszer pedig nyakon és vesén szúrta a volt barátnőjét, akit életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba.

Magával is végezni akart

A bűncselekmény után magával is végezni akaró férfit a Fővárosi Főügyészség szomszédságában lévő egyik Akadémia utcai lakásban fogták el fél órával a bűncselekmény elkövetése után.

Életfogytiglant kért az ügyész

A férfi a kihallgatása során azzal védekezett, hogy nem akarta bántani a volt barátnőjét csak elvesztette a fejét. M. András azonban csak részben ismerte be a bűnösségét, és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról sem, ezért a bíróság azonnal tárgyalásra is tűzte az ügyet – írja a 24.hu.

Vitatta az elmeorvosi véleményt

M. András nem tett vallomást, de valósnak ismerte el a vádirati tényállást, abból csak a szándékára vonatkozó tudati tényeket és az elmeorvos szakértői vélemény megállapításait vitatta.

Késsel támadt volt barátnőjére

2012 nyarán ugyancsak késsel támadt egy 18 éves monori lányra a féltékenysége miatt. A fiatal lány ugyancsak súlyos sérüléseket szenvedett. A közveszélyes férfit 10 év börtönre ítélték az akkori tettéért, a Menyecske utcai támadást feltételes szabadlábra helyezése alatt követte el. A főügyészség tényleges életfogytiglant kért a különös visszaeső férfire.

A férfi elfogásáról a rendőrség januárban az alábbi videót tette közé

Kiemelt kép: a késelő férfi letartóztatása – Forrás: police.hu