Az interenten ismerkedtek meg, idén januárban összeköltöztek a Győr és Székesfehérvár között található Kisbéren. Időközben a srác olyan féltékeny lett, hogy bezárta a barátnőjét a házba. Az ablakokat, ajtókat kívülről csavarokkal rögzítette, a lány még vécére sem mehetett ki a szobából, egy vödörbe kellett elvégeznie a dolgát. A férfi közben drogozott és egyre szemetebb lett: tépte a nő haját, csavarhúzóval és baltával fenyegette, állandóan verte. A nő rettegésben élt, aztán felcsillant a reménysugár, ő pedig élt a lehetőséggel.

Elrendelték a letartóztatását

A Tatabányai Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a kisbéri férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint fogva tartotta és rendszeresen bántalmazta barátnőjét, akinek a lakóhelyére 2024 januárjában költözött be. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Összejöttek, aztán dráma lett belőle

A férfi és a nő egy internetes társkereső oldalon ismerkedtek meg, szimpatikusak voltak egymásnak, így a közös élet reményében összeköltöztek. Pár hónappal később kiderült, hogy a férfi kórosan féltékeny, ráadásul drogos is, a családjától pedig rettegnek a környéken élők. A hölgy rájött, hogy rossz lóra tett, nem ez lesz élete kapcsolata, inkább lelépett volna.

 

Börtönt csinált a szobából

A férfi olyan féltékeny volt, hogy amikor megtudta, hogy újdonsült barátnője elhagyná, bezárta őt. Szerencsétlen nővel úgy kiszúrt, hogy egy kis szobába kellett töltenie az egész napot, az ajtókat, ablakokat kívülről csavarokkal rögzítette, a nőnek esélye sem volt arra, hogy megszökjön. Egy börtönben élt szeptember eleje óta.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Tépte a nő haját és verte

A férfi igazi rohadék volt. Még vécére sem engedte ki a nőt, egy vödröt adott neki, abba kellett ürítenie, mert mosdóba, fürdőbe sem engedte ki. A férfi folyamatosan fenyegette, kést, baltát szegezett a fejéhez, állandóan tépte a haját, amikor kinyitotta az ajtót, megverte.

Rettegésben élt

A hölgy teljesen kikészült, rettegésben élt, nem tudta mi történik vele a következő percben, mikor borul be úgy az egykori nagy ő, hogy elvágja a torkát. A nő számára nem maradt más csak a sírás és várakozás a megfelelő pillanatra, hogy megszökhessen.

Bolond az egész család

A férfi időközben teljesen bekattant, a házat bekamerázta, rettegett, hogy kitudódik, mit művel a házban. A szomszédok szerint bolond az egész család, fenyegetőek, ezért nem is akarnak szóba állni velük.

Felcsillant a remény

A bezárt nőnek most szeptember 19-én csillant fel a remény. A férfinek orvosi vizsgálatra kellett mennie a közeli kórházba. Félt, hogy a nő megszökik, ezért inkább magával vitte. Ez volt a bezárt nő szerencséje. 

Bezárkózott a mosdóba

Amikor megérkeztek a kórházba, a nő a portástól kért segítséget, majd berohant a női mosdóba, ahol azonnal bezárkózott. A nővérek próbálták kihívni, nekik mesélte el, milyenrettegésben él, mit művel vele a volt párja.

A gyáva férfi elmenekült

A rohadék férfi olyan bátor volt, hogy azonnal elrohant a kórházból, lelépett. A rendőrség a bekamerázott otthonában fogta el, aztán házkutatást tartottak. Megtalálták a fogvatatás nyomait, sőt kábítószert is találtak a házban.

8 évet is kaphat a drogos férfi

A férfit letartóztatták, elismerte, hogy amfetamint és metamfetamint tartalmazó kábítószert szerzett és fogyasztott, vélhetően ezek fogyasztása után kattant be és bántalmazta a nőt a zárt szobában. A férfi, miután találkozott a védőjével, tagadta, hogy bezárva tartotta a nőt. Ha beigazolódik a bűnössége, akár 8 év börtönt is kaphat. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció