Sok anyuka bizonytalanodik el a szülést követő évben: vajon mindent jól csinálok? A probléma abból adódik, hogy gyakran más szülőkkel hasonlítják össze magukat, illetve a gyermekük fejlődési mérföldköveit is más gyerekekéhez mérik.

Pedig minden baba egyedi, így a legfontosabb, hogy arra figyeljünk, a mi esetünkben minden rendben zajlik-e. Van, hogy a szomszéd csemetéje már kúszik-mászik, míg a miénk csak most tanult meg hasra fordulni. Fontos tudni, hogy a normál mozgásfejlődés menetében lehetnek eltérések, ami nem feltétlenül igényel azonnali beavatkozást.

Ha biztosak szeretnénk lenni a dolgunkban, a Momzee Az első év fejlődése kurzusa lehet a segítségünkre. Az online anyagban konduktor szakértő meséli el a gyermekek mozgásfejlődésének, kognitív és szociális fejlődésének mérföldköveit az első életévben.

A szülői magabiztosság

Természetes dolog, hogy anyaként a legjobbat akarjuk a csemeténknek, azonban van egy fogalom, amelynek jelentését érdemes minél előbb megismernünk: ez pedig az “elég jó anya”. Ez a kifejezés régóta közismert szakmai körökben, és arra utal, hogy nem kell mindig maximálisat nyújtani, folyton tökéletesnek lenni – hiszen senki sem az!

Lesznek olyan időszakok, mikor azt érezzük, kudarcot vallottunk, és ilyenkor nehezebben találjuk meg a közös hangot a babával. Ez természetes, de fontos, hogy ilyenkor is tudd: te vagy a kisbabád számára a legjobb édesanya. 

Senki ne gondolja azt, hogy ő rossz szülő, csak azért, mert a csemetéje nem ott tart a fejlődésben, ahol a másik szülő gyermeke. A mozgásfejlődés tekintetében például viszonylag rugalmas határok vannak arra nézve, mikor milyen mozdulatokat várhatunk el a gyerkőctől. Ha mégis elbizonytalanodnánk, fontos, hogy mindig szakemberek tanácsait vegyük alapul.

A Momzee kurzusa ebben is segíthet: szülői magabiztosságot ad, valódi szakértői tudással ruház fel. Letölthető segédletek és további szakmai anyagok is támogatják azt, hogy figyelemmel tudd követni, megfelelő módon fejlődik-e a babád.

Nyugtasd meg magad!

Amikor rád tör a bizonytalanság azzal kapcsolatban, mindent jól csinálsz-e, akkor az első lépés az, hogy egy pillanatra megállsz, és ezt tudatosítod. Innentől kezdve pedig már tehetsz is a változtatásért.

Sokaknak használ az, hogy az alábbi mondatokat mondják ki hangosan, ha kétségeik támadnak:

  • Lehet, hogy nem vagyok tökéletes, de jelen vagyok, és ez a fontosabb.
  • A történések nem rajtam múlnak, a reakcióim a történésekre viszont igen.
  • Én vagyok a gyermekem számára a legjobb anya.
  • Elég jó szülő vagyok.
  • A fejlődésre törekszem, nem a tökéletességre.
  • Bármikor kérhetek segítséget.
  • Tudom, hogy ez az időszak is el fog múlni: most az örömteli pillanatokra koncentrálok.

Miközben mélyen lélegzel ki-be és használod a megerősítő mondatokat, azt fogod észrevenni, hogy lassan megnyugszol.

Bízz a gyermekedben!

Amennyiben nem a saját csemetédre figyelsz, hanem azt vizslatod, a többi baba hogyan fejlődik, akkor a fókuszt másra helyezed. Hidd el, a gyermeked az egyéniségének és a temperamentumának megfelelően szintén mindent megtesz annak érdekében, hogy fejlődjön, növekedjen, és minél többet megismerjen a világból.

Hangolódjatok össze, figyeld az ő igényeit, támogasd a korai kötődés megszilárdulását: és meglátod, könnyebbek lesznek a hétköznapok.


Ez a cikk szponzorált tartalom, megrendelő a momzee.hu oldalt működtető cég.