Amint arról beszámoltunk, gyilkosság áldozata lesz Taktakenéz önkormányzati képviselője. Szapula János egy véres leszámolás áldozata lett, helyszíni információk szerint egy közmunkás gyilkolta meg. A tettes anyja azt mondta, fiának valóban voltak alkoholproblémái, de nem volt agresszív. Közben kiderült, megjárta már a börtönt, korábban feleségét is bántalmazta. 

A gyilkosság előzményei 

A gyilkosság után az áldozat egyik rokona azt mondta, János nem engedte későbbi gyilkosát a napi közmunkára, mert a férfi részeg volt. Elmondása szerint E. László ezen nagyon felhúzta magát, kivette a zsebéből a kést és hátulról nyakszirten megszúrta Jánost. A hentes végzettségű támadó ezután hazament. A Szerencsi Rendőrkapitányság egyenruhásai – gyors és hatékony intézkedéseik eredményeként – egy órán belül felkutatták és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, akit őrizetbe vettek. A gyilkos szüleivel él együtt a településen. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról szóló legfrissebb híreket ide kattintva éred el.

A mosdóban fogták el a rendőrök 

E. László édesanyja most azt mondta, fia és a meggyilkolt képviselő nagyon jó barátok voltak korábban. Az asszony szerint Szapula János képviselőként ugráltatta fiát. “A történtek után a fiam hazajött és kezembe nyomta a véres kést. Annyit mondott, „megszúrtam Jancsit” és a mosdóban volt, amikor a kiérkező rendőrök leteperték” – elevenítette fel a történteket a 69 éves asszony a Blikknek. Mivel rengetegen megfenyegették őket, a tragédia estéjén rendőrök vigyázták a házukat. 

Alkoholproblémái vannak 

“A fiam már egy éve is közmunkán volt, de otthagyta, mert János nem hagyta őt békén. Valójában nem volt a főnöke, de mindenáron ő akart neki parancsolni. De mivel nem igazán talált máshol munkát és 22 ezer forintból nem lehet megélni, két hete visszavették”. Az asszony szerint 48 éves fiának voltak alkoholproblémái és elmondása alapján emiatt volt közöttük a konfliktus is.

Megjárta a börtönt 

A gyilkos anyja szerint a fia biztosan nem készült előre a tettére, ám a körülmények nem éppen erre utalnak. Egyébként E. László a szüleivel élt. Van egy felnőtt fia, feleségétől elvált, akit bántalmazott. Emiatt már ült börtönben. Alkoholizmusa miatt többször volt elvonón, az anyja szerint sosem volt vele probléma, nem bántott ő senkit. 

Megjárta az elvonót  

Az anyja arról is beszélt, már többször járt korábban elvonón, egyébként pedig sosem volt korábban vele probléma részegen sem, nem bántott senkit, állította. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról szóló legfrissebb híreket ide kattintva éred el.

Hátulról szúrta nyakon 

Tóth Szilárdné, a település polgármestere azt mondta, Szapula János éppen egyeztetett az egyik munkavezetővel, a telefonbeszélgetés után pedig az elkövető higgadtan odasétált mögé és hátulról nyakon szúrta. Esélye sem volt a védekezésre. A szemtanúk szerint azért nem léptek közbe, mert egyáltalán nem gondolták, hogy ez lesz belőle, hiszen az elkövető teljes nyugodtsággal közeledett az áldozata felé és a kését is csak az utolsó pillanatban vette elő. A polgármester szerint a munkafelügyelője nem érzékelte azt, hogy részeg lenne, ezért nem is küldte haza Lászlót. Jánossal pedig – tudomása szerint – nem előzte meg veszekedés a késelést, egy régebbi sérelem miatt történhetett a tragédia.

Kiemelt kép forrás: RTL