Unokázós csalók hívták a 84 éves hölgyet a budapesti otthonában. Az unokája balesetére hivatkozva 2 milliót kértek tőle. A néni fizetett, de közben szólt a rendőröknek, így ők is ott voltak a pénz átadásakor, tetten érték az unokázós csalókat.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság unokázós bűncselekmények felderítésére alakult nyomozócsoportja a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival együttműködve a 12. kerületben fogott el egy férfit, aki épp egy idős nőtől szerzett meg közel kétmillió forintot.

A gyanú szerint a budapesti 54 éves O. József június 18-án 23 óra előtt vezetékes telefonon hívott fel egy 84 éves asszonyt terézvárosi otthonában, és az unokájának adta ki magát.

A beszélgetésben O. József azt állította, hogy balesetet okozott és a kár megtérítéséhez pénzre van szüksége. A néni összeszedte a megtakarított pénzét, majd a lakása előtt átadta az 54 éves férfinek.

A nyomozók O. Józsefet a pénzátadást követően a Németvölgyi úton elfogták, és megtalálták nála a közel kétmillió forintot, amit idős áldozatától csalt ki.   

A nyomozók a széleskörű adatgyűjtés során megállapították, hogy a férfi korábban is próbálkozott hasonló módszerrel átverni embereket; a nyomozás adatai szerint O. József május 10-e és május 17-e között négy idős nőt hívott fel az unokázós történettel, azonban ezeknél a hívásoknál nem járt sikerrel.

<

A nyomozók O. Józsefet a BRFK 6. kerületi Rendőrkapitányságára állították elő, ahol csalás bűntett kísérlet és csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

<

A férfitől az eljárás során lefoglalták a hívásokhoz használt telefonját és azt az autót is, amit a bűncselekmény elkövetésekor használt. A BRFK nyomozói a 84 éves sértettnek hiánytalanul visszaadták a pénzét, ez a pillanat látszik a kiemelt képünkön és az alábbi videón.

<
<