Nyomozókra és minisztériumi kapcsolatokra hivatkozva csalt ki húszmillió forintot előlegként egy vállalkozótól két, most vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel meggyanúsított férfi.

Motozás

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint a rendőrség közreműködésével előző nap érték tetten a gyanúsítottakat, majd „motozásokat, kutatásokat és lefoglalásokat” tartottak.

Üzleti megbeszélésén szerezték a fülest

A gyanú szerint a két férfi idén nyáron üzleti tárgyalások során tudomást szerzett arról, hogy egy vállalkozó ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál nyomozás zajlik, és milliókért cserébe felajánlotta neki a büntetőeljárás befolyásolását.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

20 millió

A két férfi pénzügyőr nyomozókra és minisztériumi kapcsolatokra hivatkozva húszmillió forintot kért előlegként azért, hogy az eljárás végén a vállalkozó visszakapja a NAV által lefoglalt és zár alá vett vagyonát, és legfeljebb csak felfüggesztett szabadágvesztésre ítéljék.

Kapcsolat

Egyikük arra hivatkozott, hogy az előleget két NAV-os nyomozónak és a konkrétan meg nem nevezett minisztériumi kapcsolatainak kell továbbítania, akik a büntetőügyet kedvezően befolyásolják.

Még több pénz

A férfi azt is közölte, hogy a hivatkozott kapcsolatok a NAV-tól visszaszerzett vagyon felére is igényt tartanak.

Megvan a pénz

Az ügyészség szerint azonban a két gyanúsítottnak nem volt lehetősége befolyásolni a büntetőeljárást, az átvett korrupciós pénzt pedig el akarták tenni. A pénz a tettenéréskor előkerült.

Szerintük nem történt semmi

A két gyanúsított nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését. Az ügyészség kezdeményezte letartóztatásukat, amelyet a bíróság pénteken el is rendelt – írták.

Lagzi Lajcsinak is volt hasonló története

„Lajcsi nagyot akar mondani, de túl sok már a hazugság” – megszólalt a férfi, aki 200 milliót kért Lagzi Lajcsitól és lebukott.

Címlapfotó: NAV ellenőrök.