Minősített emberölés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség egy fiatalkorú férfi ellen, aki egy fadarabbal halálra vert egy nyolcvanhárom éves nőt Borsodban.

Átment a szomszédba

A 14 éves fiú tavaly januárban egy borsodi településen három kiskorú fiútestvérével ment át az idős nő házához, ahol korábban kisegítő munkát végzett. A vádlott azt tervezte, hogy készpénzt és értéktárgyakat fog eltulajdonítani.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Összeveszett az asszonnyal

A szomszédban lakó kiskorú fiúnak elárulta mire készül, és azt mondta neki, ha tervét senkinek nem mondja el, tízezer forintot ad neki. A fiú a ház bejáratánál összeveszett a 83 éves asszonnyal, majd bement a lakásba, ahol pénzt keresett. 

Kilopta a fülbevalóját 

Később a sértettet földre lökte, és egy fél méteres fadarabbal, valamint kézzel is ütlegelte. A férfi elvette az eszméletlen idős nő fülbevalóját és mobiltelefonját, majd az udvaron lévő kiskorú fiút megfenyegette, ha bárkinek elmondja a látottakat, „véresre veri” – közölték.


Érdemes tudnod

A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk és a nagy országos hírportálok. A Facebookon már 364 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy nálunk nagyon hatékonyak a hirdetések. Több ezren választották már a Kékvillogó Partnerprogramban a fizetett cikkeket. Az árainkat ide kattintva éred el. Pörgesd fel te is a bizniszed, klikk ide!


 

Meghalt az asszony

A sértett a bántalmazás miatt a helyszínen elhunyt, életét az azonnali orvosi segítség is csak eshetőlegesen menthette volna meg. Az ügyészség a letartóztatásban lévő, büntetlen előéletű fiatalkorú vádlottal szemben fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés büntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció