A falu ismert kocsmatölteléke nem bírta megemészteni, hogy egy nő visszautasította. Egyik este kést vett magához, és a család lakásához indult. Az apát rögtön szíven szúrta, majd a feleség következett, miközben a két gyerek a lakásban volt. Újranyitottuk Győr-Moson-Sopron megye utolsó kivégzettének bűnügyi aktáját.

Önmagát sajnálta

„Megfogadtam, hogy ha ez az ember szembe tud nézni azzal, amit csinált; a saját tette súlya alatt képes megtörni, akkor az lesz az ő büntetése. Az életét így kell meghagyni. De nem engedte. Mert azon kívül, hogy saját magát sajnálta, a fogát fájlalta, a börtönkosztot panaszolta, semmivel nem foglalkozott” – emlékezett vissza Győr-Moson-Sopron megye utolsó kivégzettjére dr. Nagy Zoltán a Kisalföld című lapban. Nem akárki visszaemlékezése ez: Nagy büntetőbíró volt és ő mondta ki a halálos ítéletet Rumi Bélára kettős gyilkosságért. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ölt, mert kikosarazták

Dr. Nagy Zoltán sem ezelőtt, sem ezután nem hozott halálos ítéletet, pályafutása során ez volt az egyetlen. És hogy miért döntött az akkoriban kiszabható legsúlyosabb büntetés mellett? Rumi Béla, egy kocsmatöltelékként ismert agglegény csak azért ölt meg egy kétgyermekes családanyát és annak férjét, mert a nő kikosarazta. Ez is érdekelhet: Rejtélyes bűncselekmény a vasútállomásnál, a martfűi rém lehetett a tettes, de másnak kellett börtönbe mennie

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Szúrt sebek borították a feleség és a férj holttestét

A kettős gyilkosság a Győr közelében lévő Pér község ifjúsági lakótelepén történt. A 36 éves Kovács Józsefet és négy évvel fiatalabb feleségét összeszurkálva, holtan találták meg a szomszédok. Az ügy kriminalisztikai-büntetőjogi szempontból könnyűnek számított, az elkövető személye és a gyilkosság módja sem volt kétséges. Szóhoz sem jutunk: Brutális: Levágta szerelme fejét, hogy eltegye emlékbe – nikotinnal gyilkolt a homoszexuális budafoki gyilkos

A férjet szíven szúrta

Rumi Béla 1985. november 8-án este kilenc óra tájékán megjelent egy késsel a kertben. Elmondása szerint azért indult Kovácsék lakásához, mert találkozni akart az asszonnyal, aki régóta tetszett neki. Rumi elkezdte kapcsolgatni a villanyt az udvaron, majd a fényre és a zajra kimenő Kovács Józsefet szíven szúrta. Kegyetlenség: „Fojtogatott, aztán leöntött olajjal és meggyújtott” – ezek voltak a nyolcéves Attila utolsó szavai

A gyerekek mit sem sejtettek

Ezután a férje segítségére siető Kovácsné következett, akit a magából kivetkőzött gyilkos több tucatszor megszúrt, majd elmenekült a tetthelyről. Kovácsék két gyerekének nem esett bántódása. Szüleik holttestét szerencsére nem ők fedezték fel, mert miután nem találták az anyjukat és az apjukat, keresgélés helyett először a szomszédba mentek át. Így történt, hogy végül a szomszédok fedezték fel a holttesteket. Ezt se hagyd ki: Kegyetlen gyilkos volt Fónay Márta színésznő fogadott fia, aki vörösre festett hajjal menekült miután megölt egy 8 éves kislányt

Hogy a gyilkost támadták volna meg?

Rumi nem tagadta a kettős gyilkosságot, de önvédelemre hivatkozott. Azt állította, valójában az asszony hívta a lakáshoz, ahol őt támadták meg, és ő csak védekezett, amikor férjet és feleségét is brutális módon összeszurkálta. Ennek azonban minden rendelkezésre álló bizonyíték és tanúvallomás ellentmondott.

Megszégyenítette a búcsúban

A brutális kettős gyilkosság szálai egészen banális előzményekig vezettek vissza. Az egyedülálló Rumi korábban szemet vetett Kovács Józsefnéra, aki azonban elutasította az udvarlást. Még azt a „szörnyűséget” is megtette Bélával, hogy egy falusi búcsúban a táncfelkérésnek sem tett eleget. A kikosarazott férfi pedig bosszút forralt. Ha több Újranyitott aktát szeretnél olvasni, kattints ide!

Kérdés nem volt, a büntetés: halál

„Az előre kiterveltség egyértelmű volt, az is, hogy több emberen elkövetett gyilkosságról van szó. A különös kegyetlenség is megállt. Az aljas indokot szintén megállapítottuk, hiszen pusztán azért kellett meghalnia a kétgyermekes anyának, mert elutasította az udvarlóját” – emlékezett vissza dr. Nagy. Az első fokú ítéletet 1987. február 5-én hozták meg, majd a halálbüntetés minden fokon maradt. Rumi Bélát 1987. szeptember 10-én végezték ki Budapesten. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: Fortepan.hu/Kékvillogó-grafika