Megane kontra Thalia

Két autó ütközött össze Pesterzsébeten, a Nagysándor József utca és a Mártírok útja kereszteződésében történt szombat éjjel.

Gyorsan jött

A megengedett sebességet jóval meghaladva közlekedett a Renault Thalia a Nagysándor József utcán az M5-ös felüljáró felé.

A piros lámpa sem volt akadály

A Mártírok útjai kereszteződéshez érve figyelmen kívül hagyta a kereszteződésben található jelzőlámpa tilos jelzését, és behajtott a csomópontba, ahol összeütközött a szabad jelzésen a Magyar utca felől érkező és balra kanyarodó Renault Megane gépkocsival. 

Elő a fejszével

A balesetet okozó férfi ezt követően kiszállt autójából, kezébe vette az járműben tárolt fejszét és módszeresen elkezdte vele betörni saját autójának szélvédőit, ablakait, majd megpróbálta felnyitni a Thalia motorháztetőjét is. Ez nem sikerült neki, majd elment.

A Thalia

Ittas lehetett

A Kékvillogó.hu úgy tudja, hogy az autó vezetőjét később elfogták. Állítólag azért nem akarta megvárni a hatóságokat, mert ittas volt és eltiltás hatálya alatt vezetett. A másik autós sem sérült meg a baleseteben.

Ez is érdekelheti

Irány az árok

Árokba csúszott egy személyautó a 6207-es úton, Velence közelében, a 20. kilométernél. A tűzoltók áramtalanították a gépkocsit. A helyszínre érkeztek a mentők is.

Tiszaújváros közelében dolgoznak a tűzoltók

Árokba sodródott egy személyautó a 35-ös főút Tiszaújváros és Polgár közötti szakaszán, a 22. kilométernél. Sérülésről egyelőre nincs hír.

Ajak túl messze volt

Összeütközött két személyautó a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rétközberencs határában, az Ajakra vezető Újfő úton. A helyszínre mentők is érkeztek. 

Fotók: Baleset-info.hu / K. Attila