A ceglédi férfi betört egy lakásba, de arra nem számított, hogy a kisfiú otthon van. Ekkor végzetes döntést hozott, mert félt, hogy a gyerek lebuktatja. Az egyik legértelmetlenebb és egyben legszörnyűbb gyerekgyilkosság aktáit nyitjuk meg újra.

Betörésből szörnyű gyilkosság

„Még reggel, Nyiri Miska bejött a lakásba. Megvert, a földre zuhantam, fojtogatott, aztán leöntött olajjal és meggyújtott.” – idézte egy évvel később a Népszava a nyolcéves Balla Attila utolsó szavait. A kisfiút a büntetett előéletű Nyiri Mihály ölte meg Cegléden egy félresikerült, így borzalmas bűncselekménybe torkollt lakásbetörés közben. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Börtön helyett szállodába ment

A korábban bűntársaival szalámiszállítmányokat megcsapoló, ezért többéves börtönre ítélt Nyiri Mihálynak 1981. december 23-án kellett volna megkezdenie újabb börtönbüntetését, de karácsony előtt semmi kedve sem volt bevonulni. Ehelyett inkább kivett egy szobát a ceglédi Kossuth szállóban.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Biztosan senki sincs a házban

Balla Attila családját ismerte, és amikor a gyilkosság reggelén meglátta a városban a családtagokat, eldöntötte, hogy kirabolja a házukat, mert úgy gondolta, senki sincsen otthon. A sors tragédiája, hogy Balla Attila a véletlennek köszönhetően otthon volt, Nyiri pedig nem akart szemtanút.

Ott állt a kisfiú pizsamában

Mivel a fiú felismerte, a lakásbetörő végzetes döntést hozott: a gyereket meg kell ölnie. Többször megütötte az ekkor még pizsamában lévő fiút, majd későbbi állítása szerint feldőlt az olajkályha, kifolyt belőle az olaj, és amikor cigire gyújtott, lángra lobbant.

Füzetébe véste fel gyilkosa nevét

A súlyosan összeégett Attila utolsó erejével iskolai füzetébe véste fel a tettes nevét, majd összeesett. Később, a kórházba szállítása után pedig meg isnevezte Nyirit, aztán a felette álló és csak síró kórházi szakemberek körében meghalt.

A tömeg gyorsan igazsgágot akart tenni

Nyirit a ceglédi piac közelében fogták el, és a visszaemlékezések szerint a tömeg majdnem meglincselte. Attila ekkor még élt, de mivel nem sokkal később halt bele sérüléseibe, Nyirinek ekkor már gyilkosságért kellett felelnie.

Nem véletlenül keletkezett a tűz

A véletlenül feldőlt olajkályha esetét egy lebontás előtt álló újpesti házban rekonstruálták a szakértők. A bizonyítási kísérlet alapján pedig megdőlt Nyiri addig sem túlságosan életszerű története. Vajójában szándékosan gyújtotta fel a kisfiút, majd elhagyta a tetthelyet.

A család megnyugodott a kivégzés hírére

Nyiri Mihályt nyereségvágyból, aljas indokból és különösen kegyetlen módon elkövetett emberölésért ítélte halálra a bíróság. 1983. július 13-án kivégezték. Balla Attila féltestvére azt mondja, nekik megnyugvást jelentett, amikor értesültek a kivégzésről. A ceglédi gyerekgyilkosságról további részleteket tudhat meg a nemrégiben megjelent Gyilkosság a panel tetején című, Kádár-korszakban történt emberöléseket feldolgozó kötetből. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Még több újranyitott akta és ezeket se hagyd ki:

Kiemelt kép: illusztráció, rendőrök cegléden 1976-ben – Forrás: Fortepan.hu/Kékvillogó-grafika