35 esztendősen, hosszan tartó betegség után hunyt el a Győr női kosárlabdacsapatának akadémiáján edzősködő Sebestyén-Ádám Csilla. A fiatal, mindig mosolygós szakembert nagyon szerették a gyerekek, az elmúlt években sokukkal szerettette meg a sportágat. Férjével 15 éven át alkottak egy párt.

Szertefoszlott álmok  

Csilla férje, a győrieknél erőnléti edzőként dolgozó Sebestyén Balázs is neki köszönhetően került közel a kosárlabdához. Csilla és Balázs már 15 éve volt együtt, a betegség azonban minden álmukat szertefoszlatta. „2008 óta voltunk együtt, és 2016 júliusában házasodtunk össze. Pécsen találkoztunk az egyetemen, sportszervező-képzésen, szóval mondhatjuk, hogy a sport nagy szerepet játszott abban, hogy egymásra találtunk. Mindketten versenyszerűen sportoltunk korábban, majd edzők lettünk” – mesélte Sebestyén Balázs, aki az úszás mellett került kapcsolatba ezzel a labdajátékkal Győrben. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Férjét ajánlotta edzőnek

„Szabadidőnkben is gyakran mozogtunk együtt, illetve többféle sportot követtünk nézőként is. Aztán amikor már az akadémián dolgozott, ő ajánlott engem, amikor a felnőttkosárcsapathoz erőnléti edzőt kerestek” – tette hozzá.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Szeretet és szigor  

„Csilla Pécsen, Székesfehérváron, majd itt, Győrben is edzősködött, mindenhol szerették kollégái és tanítványai is. Mindig is csodáltam, ahogy kezelte a gyerekeket, fiatalokat, szeretettel és kellő szigorral is szükség esetén. Mindegyik munkahelyét szerette, mindenhol támogatták. A győri klub és akadémia maximálisan mellettünk állt a nehéz időkben, a betegsége alatt is, amiért hálás vagyok” – mondta Balázs.

Táppénzre vonult

Csilla az előző szezon közepén vonult táppénzre, és amíg az erejéből tellett, az otthon elvégezhető feladatokat betegen is ellátta.

Emelt fővel küzdött

„Évek óta küzdött a betegségével, erőn felül, emelt fővel. Gyakran jobban aggódott azon, hogy szerettei hogyan viselik a betegségét – árulta el a férje a Sportal.hu oldalnak.

Mécsesgyújtással emlékeztek

Szerdán este a győri klubnál mécsesgyújtással emlékeztek meg közkedvelt edzőjükről a francia Landes elleni Euroliga-meccs előtt.

Egy kedves barátot vesztettek el

„Értékes embert, kedves jó Barátot veszítettünk el. Klubunk, kosaras családunk búcsúzik Tőled! Mosolyod majd mindig bennünk ég, mint egy örökmécses, amit reánk hagyományoztál” – idézi Fűzy András elnököt az UNI Győr közleménye.

Imádták a gyerekek

„Csilla öt éve edzősködött nálunk. Nagyon fontos feladata volt nálunk, a gyermek-, serdülő korosztállyal és még kisebbekkel foglalkozott. Két dolgot mondhatok róla, az egyik, hogy nagyon precíz volt a munkavégzésben, a másik pedig, hogy a gyerekek imádták. Rengetegen szerették meg a sportágat általa, de közben a rendet és a fegyelmet is meg tudta tartani” – emlékezett vissza az elnök.

Otthonról is segített

„Sajnos ezt a szezont már nem kezdhette el velünk, a múlt idény közepének a környékén vonult táppénzre, hogy az energiáit a gyógyulásra fordítsa, amiben természetesen mi is támogattuk. Ettől független az otthonról is végezhető feladatokat ugyanúgy ellátta, legyen szó edzéstervekről, analitikáról. Egy kis családként gyászoljuk Csillát” – fogalmazott Fűzy András. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Sebestyén-Ádám Csilla. Fotó: UNI Győr