Autók feltörésére szakosodott az a férfi, aki idén már több járművet is kifosztott a fővárosban. Azokból ellopott mindent, amit tudott. Zsákmányolt táskát, laptopot, iratokat és bankkártyát is.

Nem tegnap kezdte

A gyanú szerint a férfi már február 8-án is elkövetett egy bűncselekményt. Akkor egy 11. kerületi áruház mélygarázsában álló autót szemelt ki. Felfeszítette az autó zárját, majd ellopott belőle egy táskát, amiben egy laptop volt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Márciusban ismét lecsapott

Március 16-án ismét a 11. kerületben garázdálkodott a tolvaj. Egy bevásárlóközpontban álló autó ablakát betörte. Ezt követően ellopta a műszerfalon lévő irattartót, amiben iratok és bankkártya is volt.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Több autóból is lopott

A parokolóban lévő autók közül két továbbit is kiszemelt. Az egyik esetében csak körüljárta, megpróbálta kinyitni az ajtaját, ám kudarcot vallott. Egy másik járműnek megrongálta a zárszerkezetét, majd megpróbálta lehúzni az ablakát, de ez esetben sem járt sikerrel, így hoppon maradt.

Nyomozás indult

Az esetek kapcsán a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. A zsaruk munkáját siker koronázta. Beazonosították a gyanúsítottat.

Kiderült, ki állhat a bűncselekmények mögött

A rendőrök Gy. Pétert hozták összefüggésbe az esetekkel. Azóta már ki is hallgatták a férfit. Egyrendbeli lopás bűntett, egyrendbeli lopás vétség, valamint kétrendbeli lopás bűntett kísérlet és egyrendbeli lopás vétség kísérlet miatt történt ez.

Ez történt ezután

Az 53 éves személy részben elismerte a bűncselekmények elkövetését. Őrizetbe vették a férfit az újbudai nyomozók. Előterjesztést tettek a letartóztatásának indítványozására is.

Ezek is érdekelhetnek!

A rendőrség által megosztott videó

Megpróbálta elkerülni, hogy lebukjon

A rendőrségi videón látható, hogy a férfi alaposan felmérte a kiszemelt járműveket, hogy van-e bennük valami elmozdítható értéktárgy. Ezt követően megpróbálta kinyitni az ajtajukat. Közben folyamatosan figyelte, nehogy megzavarja valaki.

Nem érdemes értéktárgyakat hagyni az autók ülésein

A tolvajok számára csábító, ha valaki mobiltelefont, laptopot, táskát vagy más értéktárgyat hagy az autó utasterében jól látható helyen. Éppen ezért érdemes inkább mindenkinek magával vinnie az értéktárgyait, ha leparkol a kocsijával. Fontos az is, hogy minden esetben lezárva kell a parkolóban hagyni az autót. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: BudaPestkörnyéke.hu