Idén kevesebb volt a firka a vonatokon, de még így is 20 millió forintos kárt okoztak a graffitik a vasútnak. Több mint tízezer négyzetméternyi felületről kellett a rajzokat eltávolítani.

Javult a helyzet

A 20 milliós kár és a többezer méternyi graffiti elsőnek durvának tűnhet, de ez az előző évekhez képest egy jobb számadatnak tekinthető. Ugyanis a MÁV idén novemberig 1385 járműről tisztította le a 7000 négyzetméternyi firkálást, ez a tavalyi adatnak a négyötöde.

“8 kilométer hosszú, két méter magas festmény”

A MÁV-csoport kiszámolta, hogy mekkora festményt lehetne alkotni, ha egymás mellé helyeznénk a vonatokra felfújt graffitiket. Az eredmény döbbenetes: 8 kilométer hosszú, két méter magas, a Keletitől a Rákos állomásig terjedő festményt kapnánk eredményül.

Ez is érdekelhet

Tíz éve ötször ennyi graffiti volt a vonatokon

A vasútnak további 262 járműről kellett mintegy 3500 négyzetméternyi felületről leszednie a firkákat, ami a tíz évvel ezelőtti számnak alig több mint az ötöde.

Kamerák vigyáznak a vonatokra

Az MTI szerint egyre több járművet szerelnek fel kamerákkal, amelyekkel megakadályozhatják a rongálást, a vonatok szétfirkálását.

Speciális réteg is segíthet

A MÁV nemcsak kamerákkal akarja elijeszteni a graffitis rongálókat, hanem egy speciális réteggel is, amely védi a járművek felületét a firkálás ellen. A graffitik ellen szolgáló réteggel a járművek több mint ötöde rendelkezik.

Budapesten firkálnak a legtöbbet

A MÁV-csoport szerint a graffitizők kedvenc pontjai a budapesti elővárosi vonalak, úgymint például a Budapest-Tatabány-Győr, a Budapest-Cegléd, illetve a Budapest-Vác-Szob vonal.

Ez is érdekelhet

Rongálásnak minősül a graffiti

A magyar törvények értelmében a graffitis firkák az okozott kár értékétől függően szabálysértés vagy bűncselekmény kategóriába tartoznak. A MÁV-csoport 189 feljelentést tett az idén a graffitis firkákkal összefüggésben.

Kiemelt kép: Vonat – Forrás: BudaPestkörnyéke.hu