Novozánszki Fanni, vagyis VV Fanni eltűnésével kapcsolatos ügy már évek óta húzódik, most azonban úgy tűnik néhány héten belül végre ítélet születhet. Ám hiába zárhatják le az ügyet, még mindig sorra bukkannak elő újabb megdöbbentő állítások, amik egészen más megvilágításba helyezhetik az egész esetet.

Létezik egy felvétel

A legutóbbi tárgyalási napon, március 31-én például B. László – a vádlott – védőügyvédje Bálint Roland például arra emlékeztette Farkas Gabriella bírónőt valamint az ügyészséget, hogy a rendőrségi dokumentumokban található egy feljegyzés, melynek tanúsága szerint létezik egy videofelvétel, amin VV Fanni látható, az eltűnését követően, két nappal később. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A szülők is jártak a lakásban

„A Novozánszki szülők arról nyilatkoztak a vallomásukban, hogy kettő nappal a lányuk eltűnése után, 2017. november 22-én felmentek Fanni lakására, ahol mindent rendben találtak. „

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Kapcsolódó:

Az őr szerint délután 4-kor hagyta el az épületet a lány

Elmondják azt is, hogy az édesapa lement a portára, hogy kérdezősködjön, mire közölték vele, megnézték a biztonsági kamerák felvételeit, és Fanni aznap délután 4 órakor hagyta el az épületet, egyedül” – mondta a 24.hu-nak Bálint Roland, akitől a vádlott nagybátyja és korábbi védője, Brodmann Péter vette át ezt követően a szót.

Valaki megetette és sétáltatta is a kutyákat

„Aki hétfőn eltűnik, az szerdán nem tud kisétálni az otthonából. Aki hétfőn eltűnik, annak szerdáig a kutyái biztosan bepiszkítanak. Ez a két kiskutya csak szerdától-péntekig csinált be. Nem érdekes?” – magyarázta Brodmann.

Nem B. ölte meg – állítja a vád

„A vád 2017. november 20-i emberölési minősítése téves, de az aznapi eseményért – amit kamerafelvétel is rögzít – úgy tartom, védencemet büntessék meg, és személyi szabadság megsértése miatt ítélje el bíróság. A két nappal későbbi eltűnéshez viszont a vádlottnak semmi köze. Ez a védelem álláspontja” – mondta Bálint Roland.

Ez is érdekelhet:

Sosem kapták meg a felvételt

Továbbá a védelem azt is hangsúlyozta, hogy bár kérték, sosem kapták meg a Duna-parti luxusapartmanház kamerafelvételeit annak érdekében, hogy azokat kielemezhessék. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: VV Fanni – Forrás: RTL