A Budapesti 11. és 22. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította azt a férfit, aki egy éjjel, a villamoson kihasználta azt, hogy utastársa alszik, és elvette a kezéből a telefonját, majd kizsebelte. A bíróság a vád alapján a kifosztót és a neki segédkező, szintén megvádolt nőt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

A villamoson szúrta ki

A tényállás szerint a 23 éves vádlott 2023. szeptember 11-éről 12-ére virradóan a Móricz Zsigmond körtéri végállomásra beérkező 6-os villamoson felfigyelt egy alvó férfira. Odalépett hozzá, kivette a férfi kezéből a mobiltelefonját, majd kicsit később a zsebéből az elektromos cigaretta készülékét töltetekkel, és egy fülhallgatót összesen közel 95 ezer forint értékben. A társa – egy nő – mindeközben azt figyelte, hogy jön-e valaki, így nyújtott segítséget a bűncselekmény elkövetéséhez.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Jött a rendőr

A terheltekkel szemben – gyanús viselkedésük okán – egy rendőr intézkedett, és megtalálta a férfi ruházatába, illetve a villamosülés mögé és alá rejtett értékeket. A Budapesti 11. és 22. Kerületi Ügyészség a párost két napon belül bíróság elé állította.

 

Elítélték őket

A bíróság a bűncselekményt beismerő és eddig büntetlen előéletű elkövetőket bűnösnek mondta ki a vád szerint, kifosztás bűntettében, és a férfival szemben 1 év 10 hónap – 3 évre felfüggesztett – börtönt, míg a bűntársával szemben 1 év – 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki. Az ítélet jogerős.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Videón az eset:

Nem ez az első ilyen

Amint azt a Kékvillogó is megírta a Budapesti 6. és 7. Kerületi Ügyészség vádat emelt két férfival szemben, akik még júliusban, a Teréz körútnál segítségüket ajánlották egy földön ülő férfinak, ám valójában csak ki akarták használni, hogy a férfi erősen ittas, ugyanis miután felsegítették és egy közeli megállóba kísérték, kifosztották.

Jöttek a rendőrök

A térfigyelő szolgálat munkatársai azonban észlelték és figyelemmel kísérték a két férfi akcióját, majd a rövid időn belül helyszínre érkező járőrök elfogták őket. A két férfinál meg is találták az elvett pénzt és a sörnyitót.

Mehetnek a börtönbe

A Budapesti 6. és 7. Kerületi Ügyészség a két férfit kifosztás bűntettével vádolja, és velük szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban.

Mindent felvett a kamera

A döbbenetes kifosztásról egyébként felvétel is készült, amin jól látható, hogy a két tettes összebeszél, mielőtt segítséget színlelve odamennének a részeg férfihoz.

Egy másik júliusi eset

Júliusban egyébként történt még egy hasonló eset, akkor a Liszt Ferenc téren, egy padon alvó férfitól lopták el az értékes mobiltelefonját. A bíróság a visszaeső vádlottat 3 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte. 

Augusztusban is elkaptak valakit

Ezek után augusztusban is hasonló eset történt: mint arról beszámoltunk 2023. augusztus 23-án, délután, a 10. kerület, Kőrösi Csoma Sándor úton egy férfi észrevett egy ittasan a földön alvó nőt és azt, hogy a válltáskája mellette hever a földön. A férfi odalépett a sértetthez, ellopta a táskáját, majd az Élessarok irányába távozott.

Szintén a kamera segített

A kifosztó az elorzott táskából kivette a nő iratait, azokat eltette, a személyes holmikat tartalmazó táskát egy hulladékledobóba rejtette. A bűncselekményt a közterület-felügyelet munkatársa a térfigyelő kamerán keresztül észlelte, majd értesítette a rendőrséget és egy másik közterület-felügyelővel együtt felkutatták és a helyszín közelében visszatartották a terheltet.

Bűnös

A kerületi ügyészség – a büntetlen előéletű és beismerő vallomást tevő – férfit gyorsított eljárásban állította bíróság elé, amelynek eredményeként őt a bíróság, váddal egyezően, kifosztás és közokiratokkal visszaélés bűntettében bűnösnek mondta ki, és ezért 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, a büntetés végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős, írtuk meg pár hete.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: ügyészség videórészlet