Kis híján a saját ismerősei gyilkoltak meg egy férfi Csongrád-Csanád megyében: miután szilánkosra tört combbal mozgásképtelenné tették, egy elhagyatott nádasba vonszolták a fagyban, ahol meg is halt volna, életét csupán a szerencsének köszönheti.

Betér a kocsmába

A férfi délelőtt tért be abba a kocsmába, ahol alapjáraton dolgoznia kellett volna, ehelyett inkább inni kezdett. Délutánra már alaposan berúgott, és dolgozni ugyan nem dolgozott, helyette mindenkivel kötekedett a vendéglőben, írja a Bors.

FRISS!

Dusnoki tragédia: részeg sofőr miatt kellett meghalnia a motoros párosnak

Ütni vágni kezdték

A viselkedése már olyan kellemetlenné vált, hogy a pultos és egy másik vendég is megkérte, hogy inkább menjen haza. A férfi azonban ehelyett egy rövid cigiszünet után tovább akart vedelni, mire a vendég férfi bedühödött, ütni kezdte, fellökte, és olyan erővel rúgta a combját, hogy az egyrészt szilánkosra tört, másrészt pedig még az izma is leszakadt, így teljesen mozgásképtelenné vált, és csak feküdt a pult előtt. Mégsem hívtak mentőt, mi több, mikor a verekedő férfi rokona megérkezett, a pultos csak annyi kért, hogy tüntessék el a magatehetetlen áldozatot a kocsmából.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Kivonszolták a kocsmából

A két férfi – annak ellenére, hogy a hőmáéséklet igencsak fagypont körül volt – ezért egyszerűen kivonszolta áldozatát a kocsma elé, és ott egy padra ültették a férfit, akinek ekkora már olyan fájdalmai voltak, hogy sem ülni, sem feküdni sem tudott.

EZ IS ÉRDEKELHET:

Nem adja fel a valódi nyomravezető: továbbra is küzd az igazáért a móri mészárosok lebuktatója

Mentőt sem hívtak

Mentőt azonban még ekkor sem hívtak hozzá, inkább fogták magukat, és még hátrébb cipelték, hogy ne szúrja a szemét a kerti budiba igyekvő vendégeknek, és a nádas széléhez hajították, majd pár kör után hazamentek, és teljesen magára hagyták.

Fájdalmak között kínlódott a férfi

A fájdalmak közt kínlódó férfi ekkor már sem kiabálni, sem kúszni nem tudott, a hőmérséklet pedig egyre csak csökkent, így esélye sem volt a menekülésre, életét pedig vélhetően csak a szerencsének és egy vizelő embernek köszönheti.

EZT IS ÉRDEMES ELOLVASNOD:

Öten egy ellen: a Rákóczi téri metró aluljáró közelében csaptak össze, a garázda társaság kést is rántott

A haldoklót az egyik vendég vette észre

AZ EGYIK VENDÉG UGYANIS A BUDI HELYETT A NÁDAST VÁLASZTOTTA, ÉS AMIKOR PISILÉS KÖZBEN ÉSZREVETTE A HALDOKLÓ BAJBAJUTOTTAT, AZONNAL SEGÍTSÉGET KÉRT.

Sürgösségi műtét mentette meg az életét

A férfi ekkor már tényleges életveszélyben volt, életét csak sürgősségi műtéttel és kezeléssel lehetett megmenteni, és – bár életben maradt – maradandóan károsodott. A verekedő, a rokona és a pultos csütörtökön állnak bíróság elé, ahol emberülési kísérlet miatt kell felelniük.

Kiemelt kép: Illusztráció