Halálos kimenetelű vasúti baleset történt 2021. december 31-én 9 óra 17 perckor a 8511-es számú úton lévő vasúti átjáróban, Bágyogszovát térségében. A gépkocsi vezetője a helyszínen életét vesztette.
Tilos jelzés ellenére
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy kisteherautó vezetője – eddig tisztázatlan okok és körülmények között – a fényjelző készülék tilos jelzését figyelmen kívül hagyva, a vasúti sorompót átszakítva az átjáróba hajtott egy éppen arra közlekedő szerelvény elé. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
A helyszínen meghalt
Az ütközés következtében a gépkocsi vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A szemle és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszon a vasúti és a közúti forgalom szünetel, írja a police.hu.
Itt történt a baleset:
Az este a fővárosban több csúnya baleset
Amint azt a Kékvillogó is megírta az év utolsó előtti napján több baleset is történt a fővárosban, ebből kettő személyi sérüléssel is járt.
Baleset a 16. keröletben
Az egyik baleset a 16. kerületben történt, melynek során összeütközött két gépkocsi a Csömöri út és a Kossuth Lajos utca kereszteződésében. A fővárosi hivatásos és a zuglói önkéntes tűzoltók érkeztek a balesethez, ők áramtalanították a forgalmi akadályt okozó járműveket.
A baleset részleteiről itt írtunk:
Hármas karambol Kőbányán
Az este folyamán Kőbányán is baleset történt, itt három autó futott egymásba. Mint azt portálunk megírta a kőbányai Gergely utca és Kőér utca kereszteződésében ütközött három autó.
Helyszíni fotó:

Nem állt meg a STOP-nál
A Jászberényi út felől a Kőér utcán érkező Opel Astra vezetője nem állt meg a STOP táblánál, így a Gergely utcán a Sibrik Miklós út felé haladó Renault Fluence belerohant, majd megpördült, az Opel pedig átsodródott az elválasztó járdaszigeten, és a Kőér utcán a Gyömrői út felől jövő másik Opelnek csapódott.
Fotó a helyszínről:

Megsérült az egyik sofőr
A Renault vétlen sofőrje, bár be volt kötve, bordasérülést szenvedett, őt kórházba szállították a mentők, utasa pedig nem volt, az okozó Opelben egy család ült, az apa vezetett, ők nem sérültek meg, viszont a gyerkőc nagyon fázott az autók kívül, így az anyukája hazavitte. A másik, vétlen Opelben szintén nem sérült meg a sofőr. A fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket, más dolguk szerencsére nem akadt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
További részletek ebben a cikkünkben:
Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels