Egy fiatal nő vesztette életét a szombat hajnalban, Csepelen történt halálos autóbalesetben. Egy személyautó előbb egy villanyoszlopnak ütközött, majd kidöntött egy tűzcsapot is. A környéken mindent elárasztott a víz. Beszámolónk végén a helyszínen készült képeket is láthatják.

Tragédia kora hajnalban

A BudaPestkörnyéke.hu írta meg, hogy halálos baleset történt szombaton kora hajnalban Budapest 21. kerületében, amikor villanyoszlopnak ütközött egy személyautó – tájékoztatott Budapesti Rendőr-főkapitányság. A Katasztrófavédelem információi szerint a csepeli Plútó utcában történt ütközés során a jármű kitört egy tűzcsapot is. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Mindent elárasztott a víz

A helyszínről származó információink szerint az ütközés után a víz nagy sugárban tört a felszínre és mindet elárasztott a közelben. Azok a környéken lakók értesítették a rendőrséget és a mentőket, akik hallották a csattanást.

 

Azonnal áramtalanítottak

A kiérkező egységeket durva látvány fogadta a helyszínen. Azonnal áramtalanították a helyszínt, hogy ne legyen még nagyobb a baj. Minden vízben úszott, bokáig állt a víz a környéken.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Ittas lehetett a sofőr

Lapunk úgy tudja, a kocsiban utasként egy fiatal nő ült, aki a baleset során olyan súlyosan megsérült, hogy már a helyszínen újra kellett éleszteni. A mentősök mindent megtettek érte, a helyszínen meghalt. Állítólag a sofőrnél, a nő férjénél, felmerült az ittasság gyanúja is.

A járdán próbálták újraéleszteni

A BudaPestkörnyéke.hu tudósítójának azt mondták a szemtanúk, hogy az autó az M0-s felől jött a Csepeli úton. A szerencsétlenül járt fiatal nő beszorult, a tűzoltók levágták a jobb oldali ajtókat és a B oszlopot, majd a járdán próbálták újraéleszteni elég sokáig, mivel az úttesten hömpölygött a víz.

Totálkár

Az autó rommá tört az ütközés következtében, lényegében nem maradt meg az oldala és az összes légzsák kiszakadt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Helyszíni felvétel

Helyszíni felvétel

Kiemelt kép: a tragédia helyszíne. Fotók: MTI