F. Krisztián még 2019 nyarán egy kocsmában részegen inzultált egy másik személyt, akit később hason szúrt.

Tavaly nyáron Szarvason, a deák utcai sörözőben mulatozott egy 35 éves férfi, F. Krisztián, akit nem akartak már alkohollal kiszolgálni, mert ittas is volt és elfogyott a pénze. Az esetről a Kékfény.com is beszámolt korábban.

F. Krisztián képtelen volt elviselni, hogy nem kaphat több alkoholt és kiabálni, fenyegetőzni kezdett, többek között a kocsma felrobbantását is említette.

A pultos nővel minősíthetetlen stílusban beszélt, amit a hölgy élettársa nehezményezett.

Előbb szóváltás, majd dulakodás alakult ki a két férfi között, melyet az ittas férfi egy nála lévő 8 cm hosszú csontozókéssel fejezett be, mikor hasba szúrta ellenfelét. A megtámadott férfi kis híján elvérzett, de az utolsó pillanatokban sikerült az életét megmenteni.

A vádlott az eset óta letartóztatásban volt, amit a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség most meghosszabbított, mert tartanak tőle, hogy a férfi nem jelenne meg a tárgyaláson, elszökne vagy elrejtőzne – olvasható az Ügyészség weblapján.

Kiemelt kép: Szarvasi késelő, Forrás: police.hu