“Közösen látott el szolgálatot apa és fia a Tiszalöki Mentőállomáson este, de otthon sem ért véget az életmentés.” – kezdi bejegyzését az Országos Mentőszolgálat.

Félrenyelt evés közben

A Facebookon közzétett posztból kiderül, hogy miután apa és fia hazaértek, a szomszédaik kétségbeesve kértek tőlük segítséget, mert egy 50 év körüli nő félrenyelt evés közben.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Hívták a mentőket

“A torkához kapott, az arca elkékült és fuldoklott. A szemtanúk már hívták a mentőket, amikor egyiküknek eszébe jutott a szomszéd házban lakó mentős dinasztia, így ekkor már úton volt a legközelebbi mentőegység” – fogalmaztak a bejegyzésben.

Ne hagyd ki!

Azonnal a segítségére siettek

„Szabadnapos bajtársaink is rögtön helyszínre siettek, és azonnal megkezdték az addigra kritikus állapotba került beteg ellátását” – írták a posztban.

Az utolsó pillanat

 A hatalmas falat már teljesen lehetetlenné tette a légzést, de szerencsére a tapasztalt “apa-fia mentőegységnek” sikerült az utolsó pillanatban eltávolítania az életveszélyes akadályt, ezzel újra átjárhatóvá tették a légutat.

Ez is érdekelhet:

Stabil állapotban szállították kórházba

“A perceken belül érkező mentők folytatták az ellátást, majd stabil állapotban szállíthatták kórházba az asszonyt. Mielőbbi felépülést kívánunk! Az életmentésben résztvevőknek gratulálunk.” – zárták a bejegyzést. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Itt a teljes poszt:

Kiemelt kép: Illusztráció